Our little cottage || Út a fantázia felé
Komornyik

Üdvözlöm. Ön most Lorie és Hiyono úrnő személyes házának ajtaján kopogtat. Úrnőim pillanatnyilag szabadok, kérem fáradjon beljebb. A hallban várakozhat, amíg a hölgyek megérkeznek. Óhajt esetleg egy csésze teát? Oh, hogy az a bizonyos történet érdekelné? Bizony ez egy hosszú mese, így mégis csak készítem azt a teát. Kérem, foglaljon helyet a karosszékben, és érezze otthon magát.

Úrnőimről bővebben:

   &   

 Belépés 

✔ Pince - Túléléshez szükséges infók
✔ Utópia szerep: Akiyama Imayoshi karakterlap
✔ Utópia: Új-Tokió főbb jellemzői, NJK karakterek
Yanagi Aito karakterlap (Utópia)
Arika Cox karakterlap (Utópia)
✔ Utópia 1. fejezet + novella
 
Kis házunk egy sarka

A történet jelentős szereplői
Helyszínek
Assassin of HeartsFigyelem:

Eseménynapló

♠1847. 11. 09. Robert és Helen születése
♠1868. 05. 01. Helen elsőbálja
♠1868. 05. - 06. Vendégség a Doyle birtokon
♠1868. 06. 02. Walter határidejének lejárta

 
Kuckónk privát szobája

A történet jelentős szereplői
Rising Star
Figyelem:

Eseménynapló

♣ 1991. 12. 24. Miya születése
♣ 1997. 05. 29. Kei születése
♣ 2015. 05. 15. Kei első fellépése
♣ 2016. 02. 14. Kei elrablása

♣ 2016. 05. 14. Miya testőrségének lejárta

 
Pince
 Kezdetek, és a túlélők listája
 Túléléshez szükséges információk
 Utópia A történet Figyelem: +

Fejezetek olvasása

1. fejezet - Beépülés
Soho Kyrinnia novella: Küldetés
♣ 2. fejezet - A vörös hercegnő
♣ 3. fejezet - Rabság
♣ 4. fejezet -
♣ 5. fejezet -

 

 
Faliújság
Kíváncsiak vagyunk mely történet nyerte el eddig tetszésetek a legjobban.
Ennek a folytatását várom a leginkább:

Assassin of Hearts
Rising Star
Utópia
Egyik sem, mert nem olvasok
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Szomjas Ököl Kocsma
✦Két szerkesztő; Lorie és Hiyo

 
Citátum

"Nem szerettem az okos nőket, azokkal mindig csak a baj van."

- Robert Lyone
Assassin of Hearts

Még több idézet ... 

 
Zenedoboz

 
Szomszédaink

✦ Cset- és csereszabályzat 

 

 

  

képre vár: Fox, Lex, Liz, Denusa

 
Cottage history

Indulás: 2016. 02. 04-05. 00:00 óra
Téma: Zárt szerepjáték
Szerkesztők: Hiyo & Lorie
Design: Hiyo
Figyelem! Az oldalon előfordulhat +18-as tartalom. Egyes történetekben megtalálható a férfi x férfi szerelem, ez az adott írásoknál fel lesz tüntetve. Az oldalon található írások mind saját szerzésűek, kéretik ezt így is kezelni. Információszerzéshez segédlet használatakor a forrás a lap alján mindig feltüntetve!
>> Régebbi kinézetek <<

 
Civilek
Indulás: 2016-02-04
 

AoH (szerep)
[86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]

2016.08.03. 15:10 Idézet
Helen Lyone

Bevallom, kissé döcögve indult első társalgásom a Doyle-szülőkkel, de azt pár szóváltásból is le tudtam szűrni, hogy nem csak az angol udvariasság szól belőlük. Mr. és Mrs. Doyle szívből örül a társaságunknak. Vagy csak a rajtunk, rajtam keresztül nyert üzleti kontaktnak, isten tudja, mindenesetre engem is jobban oldott az őszinte hozzáállásuk. Pár apróbb nyelvbotláson és udvariassági formula eltévesztésén kívül büszke voltam a teljesítményemre, amiért el tudtam velük beszélgetni, fenntartani az érdeklődésüket, és a társalgást magát. Apa elvárásait valószínűleg nem elégítené ki, de anya büszke lenne rám. Saját sikerem ellenére mégsem tudtam teljesen elengedni se a szorongásom, se magam, mert az asztal túlfelén ülő ikerbátyám se anypára, se apára, se rám nem hasonlított ilyen tekintetben. És bár ma különösen megemberelte magát, a vér nem válik vízzé, különösen ha róla van szó. Féltettem, hogy meggondolatlanul mond vagy tesz valamit, mint ahogy már sikerült is a gyanút felébreszteni a Doyle-szülőkben azt illetően, hogy elvenné Leannát. Azonban legnagyobb meglepetésemre egészen jól ellavírozott a bájcsevejek tengerén, annak ellenére, hogy tudtam, utálja. Viszont azt is tudtam, hogy sokáig nem képes lépést tartani vele, feltűnési viszketegsége támad tőle, zabszem nő a seggébe, mehetnékje támad, menekülne. Mint ahogy láttam is, hogy negyed óránál tovább ezúttal sem  volt képes elviselni ezt a színházat, amiben mi vagyunk a szereplők. Meg tudom érteni, magam is kezdtem szűknek találni a fűzőt és fojtónak a napsütést, ezért nem is orroltam rá, amiért önkényesen határozott távozása felől. Bár bevallom, színpadiasra sikerült távozását magam sem tudtam komolyan venni. Csak a szemem forgattam rajta. Tudtam, hogy visszajön. Mindig visszajön, így nem is aggódtam érte a kelleténél jobban. Természetesen mindig aggaszt, merre jár és mi történik vele, bár a kocsmai verekedésekben Robb ász, a szerencse azonban forgandó. Elég, ha egyszer látják el a baját, az végzetes is lehet. Na és persze itt maradt egyedül a Doyle-leány, akiről lerí, hogy örömét leli a bátyám társaságában. Vajon mihez fog kezdeni most, hogy magára hagyta? 
Elpillantottam James felé. Most már elég régóta nem hallottam a hangját, és hirtelen hiányolni kezdtem, hogy nem hallom. Ráérős lassúsággal fogyott az asztal tartalma, ahogy Leanna előre vetítette, a citromtorta zajos sikert aratott, különösen részéről. Én csak szerényen csipegettem, amikor anya orvosa utoljára nálunk járt, attól félvén, hogy valamiképp örökölhetem édesanyám betegségét, azt javasolta, figyeljek rá, hogy mit eszek. A cukor különben sem tesz jót, főleg annak, aki háztetőkön akarja gyorsaságát bizonygatni egy olyan ellenféllel szemben, mint Robert Lyone. Szinte észre sem vettem, hogy a délután öt órai teából délután fél 7-es tea lett, így amint az utolsó csésze is kiürült és az utolsó morzsa is elfogyott, a szolgálók feloszlatták a szeánszot az asztal letakarításával. Mr. Doyle, bár láthatóan élvezte a délutáni napsütést, szoros határidős tevékenységeire hivatkozva visszavonult. Mrs. Doyle még társalgott velem egy keveset, a kerten végigvezetve, de negyed óránál az sem tartott tovább, fáradt bokáira hivatkozva visszavonult pihenni. Amint visszatértem az előcsarnokba, Leannát pillantottam meg, amint teljesen hétköznapi beszélgetést folytat James-szel, de amint kiszúrt engem közeledni, még hozzám tipegett adni egy ölelést és pár csókot, mint nővér a nővérnek, aztán magunkra hagyott bennünket James-szel. Talán most először voltam vele kettesben az elsőbálom óta, és valahogy ettől olyan zavarban voltam, hogy azt sem tudtam, mit mondjak. Nem akartam, hogy azt higgye, porcelánbaba vagyok, egy beidomított pudli, aki azt csinálja és azt mondja, amit kell neki, mégis meg akartam válogatni, hogy mivel szólítom meg először. Úgy hittem, ez meghatározó lesz. 
- Kellemes délután volt. Igazán mondom. A citromtorta is, ami Leanna kedvence, nagyon ízlett. Remélem, a szüleinek sem volt ellenére Robert társasága. Úgy sejtem, reggelig nem tér vissza. - próbáltam sejtetni, hogy ha van bármi, amit szeretne mutatni nekem, csinálni velem, itt a soha vissza nem térő alkalom.  


2016.05.27. 10:32 Idézet

Egyáltalán nem számítottam a Doyle szülőktől ilyetén fogadtatásra, sőt. A hűvösen távolságtartó angolos udvariaskodásukat sokkal jobban tudtam volna kezelni, mintsem ezt a fajta oldott légkört, mintha csak magam is családtag lennék. Kirázott tőle a hideg. Rendesen félreértették látogatásom célját, de felesleges lett volna most belekezdeni elmagyarázni, hogy mennyire is nem áll szándékomban feleségül venni az elbűvölő Leanna-t. Letettem önző énemről egy pillanatra Hana kedvéért, hisz olyan bájosan cseveg éppen a szülőkkel, ami ismét csak egy fintort csalt az arcomra, ahogy hátradőlve kényelmesedtem el a székben. "Nekem nem menne." Főleg, ha tudnám, hogy a nyakam körül épp egy hurok lóg, ami egyre szorosabb és szorosabb lesz. Lassú mozdulatokkal nyúltam a teáért, nem kívántam felhívni magamra a figyelmet, ne hogy még a végén tényleg komolyabban szóbakerüljön állítólagos udvarlási szándékom a lányuk felé. Annyira koncentráltam kivételesen a láthatatlanságra, hogy amikor a mellettem ülő Leanna felém fordulva szólított meg, kishíján leöntöttem magam a csészével. Elnyomtam egy káromkodást és inkább letettem a teát, jobb a békesség. A nő szavain így is jót mosolyogtam. Pontosan tudom mennyire jól boldogul Hana a felszínes társalgások mezsgyéjén éppen ezért nem is az volt utazásom célja, hogy az ilyetén dolgoktól megvédjem, vagy akár James-tól. Az a fickó olyan tisztességes, hogy még arconcsókolni sem merné a húgom eljegyzés előtt. Nem, amiért én valójában eljöttem annak első két számú oka itt ül az asztalnál, és pechemre mindkettő a maga módján ördögi egy nő. Hana a könnyeivel, míg Leanna a tüzes személyiségével. Meg hát apám legutóbbi húzása után nem volt maradásom tovább abban a házban. Friss levegőre, új környezetre van szükségem ahhoz, hogy gondolkodhassak. Természetesen nem a szavait illetően, hanem a szűkös anyagi helyzetem javításán.
- Megnyugodhat kedves hölgyem. - hajoltam oldalra Leanna felé bizalmasan, hogy csak ő halhassa következő mondatom. - Nem azért jöttem, hogy kiheréljem a bátyját. - ártatlan csibészes félmosolyommal dőltem vissza kényelmesen a székbe még mindig felé fordulva. - Jól ismerem a húgom és tudom, hogy ő is képes lenne rá, ha a helyzet úgy kívánja. Rosszul teszi, ha egy dekoratív porcelánbabának tekinti a húgom. - kacsintottam rá és meg sem várva, hogy az asztaltársaság elfogyassza a teát és desszertet, feláltam.
- Rendkívül örültem, de most bocsássanak meg, hív a kötelesség.
Akár akarom akár nem, hangom ígyis úgyis szinpadiasan cseng, akárhányszor megpróbálok a formalitások szerint cselekedni, beszélni. Meghajlásom is talán túl gesztikuláltra sikerült, főleg azzal a félmosollyal arcomon, de hát nem tehettem róla, alig vártam már, hogy magam mögött hagyjam ezt az idilli légkört és belevessem magam a város adta lehetőségekbe.
- Hölgyem. - azért még odaléptem a háziasszonyhoz, hogy kezetcsókoljak. - Remélem nem veszi tolakodásnak, ha ismét meglátogatom majd kegyedet. - kora ellenére valóban vonzó nő volt, nem hiába Leanna édesanyja. Albertel viszont csak egy gyors kézrázást váltottam, időt sem hagyva neki arra, hogy megint felvesse ostoba elképzelését nem létező udvarlási szándékomat illetően, s már szinte menekültem is kifelé a teraszról. Úgy terveztem, ha az est folyamán még józan leszek meglátogatom Hana-t, de távoztomban jutott eszembe, hogy fogalmam sincs melyik lesz az ő szobája, így eléggé rizikós lenne éjnek évadján becélozni az egyik ablakot. Vállat vontam; egy éjszaka nem a világ gondolattal és éreztem, ahogy testem is végre ellazul, ahogy kiléptem a Doyle rezidencia ajtaján a szabadba. Mélyen belenyúltam zsebembe, majd a következőbe, majd megint egy másikba, egészen addig amíg már nem maradt érintetlen zseb, de még így is siralmasan kevés peták csörrent a markomban. "Hát holnap valóban kénytelen leszek meglátogatni drága húgom." Tisztában voltam vele, hogy sietős távozásom nem volt épp illendő, de félő volt, ha tovább maradok még a végén nekem is kénytelen lett volna belefolynom a beszélgetésbe, már pedig tényleg nem akartam tönkretenni Hana esélyeit, amennyiben valóban ezt az utat szeretné járni. Most még nem biztos semmiben, de később esetleg bánni fogja, hogy megsértettem leendő apósát azzal, hogy visszautasítom a lánya kezét. Apropó Leanna, a makulátlanul ártatlan hajadon szerepében, hát komolyan mondom, ha nem saját bőrömön tapasztalom a tüzes oldalát, simán benyeltem volna, hogy mennyire jó kislány. A fondorlatos kis boszorkány igazán elő tudja adni magát, ami nem kis fejtörést okoz annak, aki egyszercsak úgy dönt, hogy meg akarja ismerni, párdón kiismerni. Eléggé lehetetlen feladatnak tűnt, és talán pont ezért vonzott ennyire. Megtudni mikor őszinte, mikor önmaga, mikor hazudik, mikor játszik, s ezt a tudást mind arra használni, hogy az ujjaim közé csavarjam és leigázzam.


2016.05.02. 15:24 Idézet
Leanna Doyle

Elengedtem a fülem mellett Robert szavainak élét, miszerint megnézné a hálószobámat, és úgy feleltem rá, mintha csak egy átlagos kérdés lett volna. 
- Igazán? Ez felettébb érdekes. Ha ilyen erős érdeklődést mutat iránta, később mindenképp elviszem arrafelé, és megmutatom.
Ó, nagyon is jól tudtam, mit akar ez a csirkefogó. Nem mondom, nem lett volna ellenemre a dolog, a Robert-féle fickók nagyon is az eseteim, de ilyen messzire én sem mertem azért elmenni. Számtalan szabályt megszegtem, mióta jobbik eszemhez tértem, százszor kevertem bajba és mentett ki James, és kismilliószor veszekedtünk felelőtlen és át nem gondolt lépéseimről és apróbb csínyjeimről, de mindig úgy gondoltam, a flört, egy kis cicázás, fejcsavarás nem fáj senkinek. Azért házasságon kívül lepedőre vinni valakit már az én fejemben is megkondította a vészharangot. A saját életemet azért eszem ágában sem volt tönkrevágni egy lágyékkal gondolkozó kölyök miatt. Amint igazi férfivá érik, és akár még házasságra is hajlandó, ezer örömmel adom oda neki magam, de addig flört szintjén tartom kettőnk tekergőn gubancos kapcsolatát. 
- Még sosem hallottam ezt a mondást. - Pillantottam rá jelentőségteljesen.
Szeretek bevágódni embereknél, főleg férfiaknál, de a bátyámat, nem hagyom bántani, főleg nem hazai páyán. Vigyázz magadra, Robert Lyone, most én vagyok itthon, nem te. 
- Pedig ugyanúgy Bromley-ban vagyunk. - Tettem még hozzá, hogy arra se hivatkozhasson, hogy azért nem ismerem ezt a kifejezést, mert más földrajzi környezetben nőtünk fel. 
A vádra, miszerint kétszínű volnék, csak egy üres mosollyal feleltem.
- Csalódott leszek, ha azt hitte, csak egy szép kis fruska vagyok, Robert. Egy nő sosem fedi fel minden titkát már az első találkozásukkor. Van még mit tanulnia erről a nemről, de egyet se féljen. Majd én leszek a tanára. 
Ravaszul rámosolyogtam, majd átballagtunk a konyhába. Szavaira, miszerint a csokis dolgokat szereti, elfélmosolyodtam. Robert Lyone, 21, még mindig nem nőtt fel. Valahol tetszett nekem, hogy én lehetek az, aki összemocskolja a vásznát. 
- Megjegyzem.
Nem volt más hátra, mint hogy a teraszra térve az ikrek megismerkedjenek a szüleinkkel, de itt egy kicsit magára hagytam Robert-et, hogy a bátyámba karolva a helyemig sétálva válthassunk pár szót.
- Úgy látom, egész jól boldogulsz az ikrekkel. Szerencsére Helen nem hagyja nagyon vandálkodni a bátyját, és ez jó hír számodra. De azért ne hagyd magad. Ennek a háznak te vagy az ura, és tudom, hogy Helen elnyeréséhez először Roberten kell túlverekedned magad, de ne hagyd, hogy bolondot csináljon belőled. Sokkal ravaszabb vagy nála, könnyedén legyőzöd bármilyen szópárbajban. Ha szükség van rá. 
Jót vigyorogtam Robert és anyám szóváltásán, mielőtt megérkeztünk volna a székemhez. Megköszöntem neki, hogy a helyemre kísért, aztán leültem anyám és Robert közé, épp azelőtt, hogy megjött volna a tea.
- Az, méghozzá a legjobb a saját földjeinkről. - Felelte apám Helen a tea fajtájára irányuló kérdésére, és még büszkén ki is húzta magát.
Nem tudom, mit van úgy oda attól a talőpalatnyi kis teaültetvénytől. India olyan messze van!
- Nahát, milyen kifinomult ízlése van, Helen! Én meg nem mondtam volna. - dobtam be az ártatlan kislányt is a beszélgetésbe.
Még egy oldalam, amit Robert eddig nem ismert. Már hogy ne tudtam volna, hogy milyen teát szolgálnak fel? Csak ezt hallom, akárhányszor teázunk, hogy az indiai földjeink így, az indiai földjeink úgy... Ráadásul volt teakóstoló órám is, az angol teák 95%-át felismerem kóstolás után. Míg a szüleim olyan szürke és érdektelen témákról faggatták Helent, mint hogy hogy vannak a szülei, hogy állnak a részvények, mivel tölti a szabadidejét, mi a véleménye James-ről, addig én Robert-et figyeltem. 
- Remélem, valamelyest megnyugodott, Robert. A húga remekül boldogul a felszínes társalgásokkal, és James-szel is különösen gyorsan megtalálták a közös hangot. Tudom, hogy a testvéri kapcsolatok nem ilyen egyszerűen működnek, különös tekintettel az ikrek közti kötelékre, hisz magam is húg vagyok. A bátyjok dolga, hogy mindig aggódjanak a húgaikért. De vannak helyzetek, amikor mág magunknak kell lépnünk, anélkül, hogy bárki is a kezünk fogná. Helen helyesen cselekszik, és a házuk jövőjét tartja szem előtt. Őszintén reménykedem benne, hogy tudja ebben támogatni, és hagyja neki, hogy ő fedezze fel a lehetőségeit, és ismerje meg az új életét. 
Hosszú szónoklásom közben a csészém száján játszottak az ujjaim. Igazán nem akartam kétséget vagy haragot szülni a szívében, csupán meg akartam fogalmazni valahogy hogy Helen jó kezekben lesz James-nél, és nem kell aggódnia miatta. Szemkontaktusunkat a citromtorta érkezése szakította meg, mely láttán felcsillantak a szemeit.
- Micsoda illata van! Felettébb szeretem a citromtortát!


2016.04.08. 14:47 Idézet
Helen Lyone

Kicsit nehezemre esett lelazulni. Mindig is ilyen voltam. Ha valahol először jártam, előbb fel akartam fedezni, ki akartam ismerni, mielőtt elfoglalom, és otthonosan kezdem érezni magam. Azt hiszem, nem lehte véletlen, hogy a családnevem egybeesik az oroszlán régies nevével. Ha belegondolok, birtoklási vágyam sok másik területre is kiterjed. Itt van mindjárt a bátyám. Próbálok úgy tenni, mintha nem zavarna nyílt flörtölése Lady Leannával, de valahol mégis csak az idegeimre megy. Bár azt hiszem, ebben az esetben nem a birtokvágy hajt, sokkal inkább a szintén oroszlánokra jellemző veszélyérzetem morog halkan. Ez a nő nem épp mindennapos, és szeretném Robb-ot megóvni attól, hogy valami hülyeséget csináljon. Bár képes lennék rá. Beléptünk az ebédlőbe, én pedig illedelmesen körbenéztem. A magam részéről nekem imponált a helyiség, a mérete nem volt épp hivalkodó, a színek visszafogottak, de melegek, a bútorok és a teríték is minőséginek tűnik, az evőeszközökről pedig lerí, hogy nemesfémből, neves fémműves hajlította őket. A figyelmem mégis inkább az igen változatos és színes csokor kötötte le. El sem hiszem, hogy van mire használni azt a sok tudást, amit eddig feleslegesnek hittem. Mindegyik virágot felismertem, majdnem mindnek a jelentésével tisztában is voltam. Hibiszkusz, cseresznyevirág, liliom, harangvirág, amarillisz... A narancsvirágot megpillantva felvontam a szemöldököm, és kérdőn James-re pillantottam. Nem tudom, miért gondoltam, hogy az ő műve, egy férfinak nem dolga a virágok nyelvén beszélni. Bizonyára a húga, Lady Leanna segített neki összeállítani a csokrot. Szeretném ezt hinni, ha tudná, mit jelent, lehet, hogy mellőzi. Jó Robb bátyám szavaira tovább ráncoltam a szemöldököm.
- Vannak, akik a kifinomult részleteknek kedveznek a nagy volumenű, tág terekkel szemben. 
Tovább álltunk a konyhába. Tudom, hogy nő vagyok, és meglehetősen nagy tudással kéne rendelkeznem a konyhai felszereléseket és a főzőtudományt illetően, a tudásom mégis hiányos volt. Kissé kényelmetlenül is éreztem magam a nagy melegben, ami a fazekakból tört fel, és az ennyi különféle illat közt, ami kellemetlen mód keveredett egymással. Otthon kicsiként néha belógtam elcsenni ezt-azt, néha Robb-bal, néha nélküle, akkor még nem zavart ennyire. Bizonyára felnőttem. Szinte lenyűgözött, hogy Leanna ennyi illat közül kiszűrte a desszertet.
- Én szeretem.
Feleltem, hogy kicsit mentsem a helyzetet, és James-re mosolyogtam, de ez csak addig tartott, míg az én virgonc bátyám újabb műsort nem szolgáltatott.
- Robert, csillapodj. 
Dorgáltam meg szelíd hangon. Persze, azért hívta magammal, hogy kicsit színesebb legyen az élet, és legyen kihez menekülnöm, ha úgy érzem, bajban vagyok, de azt nem szívesen néztem, ahogy elagyabugyálja a házigazdát. Főleg nem alaptalanul. Reméltem, James is észreveszi, és értékeli, hogy nem hagyom, hogy Robert kénye-kedve szerint pusztítson. 
- Természetesen nem. Már régóta szerettem volna megismerkedni velük, egy délutáni tea tökéletes alkalom az ismerkedésre.
Ennél angolabb nem is lehettem volna. Pedig anyában van némi német vér is. Gondoltam egy furmányosat, és szeretbe a bátyámra mosolyogtam, ahogy szabad kezemmel megcirógattam az övét, aztán lágyan kifontam a karom az övéből, hogy James-hez lépve belekarolhassak. Többre értékeltem a megértését, mint azt el tudta volna képzelni, szerettem volna viszonozni ebből valamennyit. Ez a férfi jó ember, elviseli értem a bátyámat, én pedig büszke vagyok rá, hogy az oldalában sétálhatok ki a teraszra, ahol már minden csak ránk várt. Megtettük együtt azt a pár métert az asztalig, ahol elváltam a férfitól, hogy illedelmes meghajlással köszönhtessem őket.
- Nagyon örülök, hogy végre megismerkedhetünk. James már rengeteget mesélt önökről. Elizabeth öleléssel, és két jelképes csókkal köszöntött, míg Albert valódi úriember módjára kezet csókolt nekem. Zavarba jöttem a szavaktól, miszerint a bátyámat is magammal hoztam, de láthatóan nem zavarta őket. Bár ahhoz még nem voltam elég felnőtt, hogy meg tudjam, ítélni, ez valódi szándék, avagy hűvös, angol udvariasság volt. Valószínűleg inkább utóbbi. 
- Sajnálom, ha ezzel kellemetlenséget okozok. Én ragaszkodtam hozzá, hogy velem tartson.
- Talán attól fél, megesszük?
Ez annyira meglepett, hogy szólni sem bírtam. Most ez komoly, vagy... ? Ambert elnevette magát, ezt követően Elizabeth is, ekkor könnyebbültem meg igazán. Lágyan nevettem magam is. Le kell lazulnom, a legjobb arcomat kéne, hogy tudjam mutatni, hogy minél jobban megnyerjem a környezetem magamnak. Épp jókor jött a tea, kezdtem az izgalomtól kicsit kimelegedni, szóval amint elém került a csésze, próbáltam elegancia mögé rejteni koordinálatlan viselkedésem, ahogy belekortyoltam.
- Igazán finom. Ceyloni?


2016.03.25. 16:22 Idézet

Azt már Helen elsőbálján realizáltam, hogy ha ennek a nőnek a kezére pályázok, nem lesz elég az atyai áldás elnyerése, bizony a bátyéi is kelleni fog, de egy olyan emberrel jól kijönni, mint Robert számomra komoly kihívást jelentett. Főleg mivel legszívesebben betörtem volna az orrát és eltörtem volna a karját. Irritált az a beképzelt vigyora, csak mert ő kísérgette a hölgyeket az Én házamban. Jogilag ugyan édesapámé a birtok, de ő sem fiatal már, így az egyre sűrűsődő feladatok között a ház körüli teendők, a birtokkal kapcsolatos pénzügyek is reám szálltak át egy ideje. Az én tisztem, hogy minden gördülékenyen folyjon tovább, s hatalmas megtiszteltetés volt számomra, amikor atyám átadta nekem a szekrény kulcsát, ahol a könyveléssel kapcsolatos írások és a tartalék vagyon is el volt zárva, amiket nem szívesen tett volna pénzé, amolyan családi értékek, melyek túl becsesek és drágák voltak ahhoz, hogy csak úgy elől legyenek. Bár volt könyvelőnk, előszeretettel vetettem bele magam a család pénzügyének áttanulmányozásába, s most már én is helyet kaptam az ezzel kapcsolatos megbeszéléseken is, amik eddig csakis négyszemközt zajlottak édesapám és a családi könyvelő között. Robert hátára tekintettem karba font kezekkel állva mögöttük, amíg a nappalit szemlélték. Ez a férfi bizonyára semmi hasonló felelősséget nem cipel a vállain, ezért is lehet ennyire nyegle a testtartása. Ugyan akkor azt sem tudhatja, milyen hatalmas elismerés az egy fiú számára, ha az apja nyomdokaiba léphet, s egy napon túlszárnyalhatja őt. Én mindig erre vágytam, vajon Robert is? Vagy az ő álma mindig is ez a kötetlen élet lett volna? Ez esetben csak szánni tudtam őt. Cél nélkül nem láttam értelmét az életnek, de nekem akadtak, s egy közülük most épp itt állt előttem. Helen. Édes orcáját figyeltem lassan követve őket, ahogy tovább haladtak a konyha felé. Robert-ről tudomást sem vettem, így nem reagáltam a mondataira, ráhagytam őt Leanna-ra hiszen szemmel láthatóan nem csak kizárólag az én kedvemért foglalkozik a férfival. Nem tetszett, hogy pont Robert iránt érdeklődjön, de bíztam a húgom józan eszében, és hogy intelmem megtette a kellő hatást, így nem fog semmi felelőtlen dolgot engedni újra megtörténni. Helen-t figyeltem, próbáltam rájönni mi lehet az a különös fény, ami megbújik a tekintetében, ami ennyire felkeltette az érdeklődésem, de helyette csak bizonytalanságot láttam rajta. Lepillantottam kezére, amivel bátyjába karolt, majd újra arcára. Halványan elmosolyodtam, amikor megértettem. Valószínűleg teljesen váratlan érte, hogy ilyen hamar meginvitáltam a birtokra, hiszen tulajdonképpen én vagyok számára az első udvarló. A tegnap éjszakáig még csak a társadalomba se vezették be hivatalosan, nem számított eladó sorban lévő hölgynek. Most viszont fordult a világ, belecsöppent az életbe, de nem állt készen arra, hogy egyedül nézzen szembe vele, ezért is kapaszkodott ennyire a bátyjába, aki - ezek után felfételezem - pontosan ezért tartott vele, nem azért, hogy engem bosszantson. Ezen gondolat következtében azt hiszem egy kissé megenyhültem Robert irányába, ami egészen addig tartott, amíg hátra nem fordult, hogy egy ismételt beszólás keretében most hasba is vágjon. Aprón meggörnyedtem, ujjaim egy percre ökölbe szorultak ugyan, de kifújtam a levegőt és kiegyenesedve eröltettem nyugalmat magamra. "Egy úriember nem verekszik hölgyek társaságában, ha egy mód van rá."
- Helen, remélem nem bánja, ha a délutáni teát szüleim társaságában fogyasztjuk el a teraszon. Minden vágyam, hogy bemutathassam kegyedet édesanyámnak, aki már most második leányaként tekint önre, és talán még nálam is jobban várta, hogy elfogadja szerény invitálásomat a birtokra.
A nő felé fordultam, annál is inkább, mert biztos voltam benne, hogy szüleim - legalábbis édesanyám - már tűkön ülve várják a teraszon, hogy odavezessük vendégünket bemutatásra. Abban viszont nem, hogy reagálnak majd Robert érkezésére, de tartottam tőle, hogy a férfi édesanyámat is kenyérre fogja kenni a mosolyával és egy pár bókkal. Nem szándékoztam már is lekérni Helen-t, de jobban venné ki magát, ha az én oldalamon mutathatnám be őt, de nem akartam eröltetni semmit. Fontos volt számomra, hogy Helen kényelmesen érezze magát itt, ne úgy, mint akit eladtak és a sorsa már elkerülhetetlen. Nem akartam olyan asszonyt magamnak, aki csakis kötelességből viseli a gyűrűt az ujján, persze tisztában voltam azzal is, hogy nem mindig adatik meg a szerelem házasság, de reménykedtem benne, hogy az évek majd közelebb hoznak minket egymáshoz. Kedveltem Helen-t, meg akartam ismerni, még akkor is, ha tudtam ez azt jelenti feleségül kell vennem. Walter Lyone sietteti a lánya házasságát érthető okokból kifolyólag, ezért tisztában voltam vele, hogy nem nézné jó szemmel, ha az udvarlás egy évig nyúlna. Részemről viszont ez azt jelentette, hogy fejest kell ugranom vakon, ha követni akarom az érzéseim, mik most azt súgják ez a nő érdemes arra, hogy megismerjem. Ez az egy hónap pedig feltehetőleg megerősít benne és könnyebb szívvel térdelek majd le Helen elé a jegyűrűvel a kezemben. Kinyújtottam karom jelezve az irányt és előzékenyen előre engedtem a hölgyeket, akiket Robert vezetett az oldalán, bár az arca elég feszült lett. Ha érdekelne, most elgondolkoznék azon miért, de nem érdekelt. Amint letértünk a folyosón balra kanyarodva már is kilyukadtunk a földszinti teraszra, ahonnan lépcső vezetett le a kertbe két oldalt, de szemben egyből az izlésesen megterített kerek kis vas asztal ácsorgott székekkel körülvéve. Szüleim állva várták érkezésünket, s megkerülve Leanna-t léptem előre, hogy bemutathassam vendégeinket.
- Helen és bátyja Robert Lyone. - középen álltam, kezemmel a Lyone-k felé mutatva, majd szüleimre tekintettem. - Édesanyám Elizabeth Doyle és atyám, Albert Doyle. - anyám felé nyújtottam a kezem, aki már egyből meg is ragadta, hogy közelebb léphessen és Helen elé kísérhessem.
- Micsoda meglepetés, hogy a bátyját is megismerhetjük. Rögvest hozatok még egy terítéket. - intett szabad kezével édesanyám, minek következtében feltehetőleg valaki már is rohant egy csészéért, és kis süteményes tálért Robert számára is. - Annyira örülünk, hogy eljött kedvesem, tegnap óta hiába faggatom az én drága James-emet semmit sem volt hajlandó elárulni azon kívül, hogy mennyire jól táncol. - Anyám el is engedte a kezem, hogy megragadhassa Helen két tenyerét. - Pedig én tudtam, hogy történt még más is, csak ezért nem szokása a fiamnak meghívni egy hölgyet, hogy udvarolhasson!
A mosoly és az a boldog ragyogás édesanyám arcán engem is mosolyra késztetett és megráztam a fejem. Próbáltam Helen-t felkészíteni erre a heves fogadtatásra, de remélem ez ahelyett, hogy mégjobban megrémisztené, inkább megnyugtatja majd.
- Apám, ő itt Robert, Lady Helen bátyja, s azért jött, hogy húgát biztonságban tudja, valamint elnézést kérjen tőled a közte és Leanna között történt incidens miatt.
Elléptem a nőktől, hogy a férfiakat is bemutassam egymásnak, bár csak atyám lépett közelebb, Robert nem mozdult. Viszont erre a mondatomra egy szemmel látható grimaszt küldött felém, és azt hiszem, ha tekintettel ölni lehetne, már halott lennék. Az én mosolyom azonban töretlen volt és közöttük állva szemléltem, ahogy kezet fogvnak előttem.
- Felteszem akkor azért érkezett, hogy udvarolhasson Leanna-nak.
Apám szavai hallatán kedvem támadt volna felnevetni. Nem tettem. Helyette próbáltam elrejteni szélesedő mosolyom Robert szikrázó szemei láttán.
- Az Ön lánya valóban káprázatos teremtés, de nem hiszem, hogy -
- Pompás, megérkezett a tea is.
Vágott Robert szavába édesapám hátatfordítva nekünk és helyetfoglalt a kerek asztal mellett, ahol intésére el is kezdték felszolgálni a teát. Egy szó nélkül kerültem ki Robert-et, hogy Helen-hez lépjek és az asztalhoz kísérjem, mégha csak pár lépés is, de ezúttal anyám ragadta el őt és kart karba font kezekkel sétáltak a hófehér csipketerítővel fedett asztalhoz és foglaltak helyett. Sóhajtva fogtam hát magam és húgomnak nyújtottam a karom, hogy legalább őt odakísérhessem.


2016.03.18. 13:39 Idézet

A tea volt a legutolsó, amit most kívántam, bár az ellen nem volt kifogásom, hogy belecsempésszek pár csepp rumot, vagy konyakot, ahogy esik. A könyvtár hallatán legszívesebben felnevettem volna.
- Megtisztel, hogy ilyen intellektuelnek tart högylem.
Villantottam mosolyom Leanna-ra, bár nem terveztem, hogy Hana-t egyből magára hagyom és rávetem magam a kis zsákmányomra. Nem, bőven lesz még időm ez alatt az egy hónap alatt és most sokkal fontosabb volt, hogy Hana megnyugodjon és lehetőleg jól is érezze itt magát. Nem lepett meg a köztük lévő hűvös, távolságtartóbb magázó hangvitel, de húgom látva, ahogy a legyező mögül társalog James-el íj' módon, megmosolyogtatott. Talán szükségtelen lenne még nekem is megnehezítenem a férfi dolgát, de ez kicsit sem érdekelt. Első szabály, ha akarsz valamit a húgomtól, rajtam keresztül vezet az út. Ez azt hiszem minden báty esetében így működik, bár nem igazán értekeztem erről más leány testvérrel megáldott férfiakkal, főleg mert ezek a férfiak általában nem igazán kedveltek engem. Érthetetlen, pedig mindig rendesen megszeredgettem a húgaikat, ch.
- A hálószobája jobban érdekel Lady Leanna.
Karoltattam magamba a másik hölgyet is miután felsétáltunk a lépcsőn és beléptünk az ajtón. James-el egyelőre nem foglalkoztam. Ki az a hülye, aki egy besavanyodott, mogorva ficsúrra pazarolja a figyelmét, amikor két ilyen káprázatos hölgyet vezethet az oldalán? Na ugye! Az pedig, hogy meglepte érkezésem, engem lepett meg. Számíthatott volna rá, főleg Ő, hogy még hallani fog rólam azok után, ami a bálon történt és, hogy én Robert Lyone egy ilyen alkalmat biztos nem szalasztanék el. Azt viszont örömmel nyugtáztam, hogy egyáltalán nem viselkedik máshogyan, ez pedig csak is azt jelentheti, hogy a bálon sem játszotta meg magát. "Akkor bizony egy nagyon ravasz és sunyi nővel van dolgot Robert." Jegyeztem meg magamban, ám ez most a legkevésbé sem taszított. Régebben bevallom jobban szerettem az egyszerű felfogású, könnyen szédíthető nőket, ám mostanában kezdtem egyre jobban rájuk unni, és íme, feltűnik a színen egy vöröshajú démoni nő, kívánhatnék ennél többet? Amíg a konyhához és ebédelőhöz nem értünk nézelődhettem volna, de a tekintetem valahogy folyton Leanna dekoltázsa és haja vonzotta magára, így feladtam a hiába való próbálkozást és nyíltan bámultan a nőt elismerően. Elképzeltem, ahogyan a mellkasa hevesen emelkedne és kipirulva zihálna.. természetesen ágyban, párnák között, vagy a falnak döntve feltűrt szoknyával, de ezek után kivételesen az is eszembe ötlött, hogy vajon ez a nő, aki ivó versenyre hív ki egy vadidegen férfit, mennyire lenne talpraesett az utcán, ha bevinném az én világomba? Képes lenne ő is felvenni a versenyt velem és Hana-val? Az ebédlő láttán azonban visszatértek a jelenbe a gondolataim, és amíg Hana a virágokra reflektált, én a helyiséget méregettem. Hidegen hagyott a csokor. Felőlem az út széléről is kitéphetett volna pár színes gazt, ennyire értettem én hozzá. Talán ezért vált szokásommá virágok helyett ékszerekkel elhalmozni a nőket.
- Azt hiszem erre szokták mondani, hogy nézd meg egy ember ebédlőjét és megtudod, hogyan bánik a pénzzel. - Vagy lehet a nagyteremre szokás mondani, ahol bálokat tartanak, fene se tudja. - Öt, hat hölgy beállít ide terebélyes abroncsos szoknyáikkal és már el se lehet férni, ejnye James.
Ciccegtem vigyorogva, de persze a férfira nem néztem hátra. Valószínűleg Hana rosszalja a modorom, de csak rákacsintok és vállat vonok. Nekem akkor is kicsi, na. Mikor kifordultunk, hogy feltehetőleg a konyha következzen, már előre féltem ezek után, hogy az mekkora lesz, de végre leesett, hogy mégis csak illene valamit reagálnom a virág csokorra, hiszen Leanna olyan lelkesen mesélt róla.
- Érdekes egy nő maga Leanna. - szólaltam meg elgondolkodó hangon. - Ívós játék és virágok? Egyik percben egy kacér vadmacska a másikban egy szende virágkötő? Nocsak-nocsak.
Levigyorogtam a nőre, tetszett, amit mutat. Mégha nem is volt még dolgom ilyen hölggyel, lehet hogy pontosan ezért izgatott annyira a szemre való teste mellett a személyisége is. És bár éreztem az enyhe húzást, cirógatást Leanna felől, nem engedtem el másik oldalamról Hana-t. Élveztem, hogy a két nőt kísérhetem és James mögöttünk kullog, folyamatos mosolyt csalt az arcomra. Bár nem léptünk be a konyhába, én bedugtam a fejem, hogy jól körülnézhessek, mint aki annyira ért hozzá, hogyan is kell kinéznie egy jól felszerelt konyhának.
- Az illata valóban finom, de jobban szeretem a csokis dolgokat.
Válaszoltam Leanna-nak, bár kissé furcsán éreztem magam, miután megtettem. Eddig egyetlen nővel sem beszélgettem arról, hogy én mit szeretek vagy nem szeretek, hiszen ez az elcsábításuk szempontjából teljesen lényegtelen volt. Na meg, egészen kisgyerekes megnyílvánulásnak éreztem ezt a mondatot, így feltétlenül muszáj volt valamilyen beszólással korrigálnom.
- Na, James, ez már azért egy valamire való konyha, látszik rajta, hogy többre becsülöd az ételt, mint kellene. - Most kivételesen felé fordultam és egy rendkívül 'kedves' mozdulattal hasbavágtam. - Micsoda védőréteg, ezt nevezem.
A férfi arcát látva még hangosabb lett a nevetésem és ismét magamba karoltattam a két szép hölgyet.  Meglepett, hogy a ficsúr visszafogja dühét, ez egészen nyílvánvaló volt, de felháborítóan higgadt hangon szólalt meg, teljesen figyelmen kívül hagyva engem és előbbi szavaim.
- Helen, remélem nem bánja, ha a délutáni teát szüleim társaságában fogyasztjuk el a teraszon. Minden vágyam, hogy bemutathassam kegyedet édesanyámnak, aki már most második leányaként tekint önre, és talán még nálam is jobban várta, hogy elfogadja szerény invitálásomat a birtokra.
Elhúztam a szám. Ilyen szövevényes és nyakatekert módon közölni azt, hogy bírja Hana-t James anyja és a többi, hihetetlen. Kellemetlenül felidézi bennem azokat a gyerekkori órákat, amikor én tanultam így beszélni, istenem de utáltam mindig is! Előbb ültem le számtant gyakorolni, mint hogy az illem és etiket szerinti társalgást hallgassam tanítómtól.


2016.03.18. 00:27 Idézet
Leanna Doyle

- Csak nem szerelmes vagy? 
Kérdeztem incselkedve szavaira, miszerint nehezen alszik mostanság.
- Ha olyan nagyon szeretnél aludni, bevennél pár álmos cseppet. De ha inkább álmodozni szeretnél...
Mosolyodtam el melegen. Megértem, Helen igazán szép leány. Bárki beleszerethetett volna, de még szerencse, hogy James-nek volt annyi esze, hogy "lefoglalja" magának. Átadtam magam a haja helyrehozásának, míg el nem hessintette a kezem. 
- Jól van, na, jól van. - Akkor abbahagytam a haja birizgálását. - Minden tökéletes lesz ma. Nem történhet meg, hogy a csilláron egy szem por, a kertben egy levél sincs, a hajad viszont nem áll sehogy. 
Tettem-vettem a szobában, persze nem túl nagy dlgokat, az a szobalányok dolga, de egy kis háziasság rám is ragadt.
- Ugyan, ugyan. Csak csábítsd el Helen Lyone-t, másra nem kell fókuszálnod. 
Nem zargattam sokáig, magára hagytam, hogy felkutassam neki a birtok legpirosabb almáját. Arra is képes lettem volna, hogy valakit kiküldjek a piacra, csak hogy a gyümölcs is minél tökéletesebb legyen. 
Ebédig nem láttam James-t, és ami azt illeti, éppenséggel utána sem. Mindig is szerettem benne, hogy ilyen lelkiismeretes. Azért dolgozik ennyit, hogy minél több ideje legyen lenyűgözni Helen Lyone-t. Szerencsés fruska. Mindenesetre, amikor a kapuőrünk szólt, hogy hintó közeleg, kirángattam James-t a dolgozószobájából, hogy méltón köszöntse vendégét. Természetesen én magam is jelen voltam, mert hát mégis csak meg kell nézzem, kit készül elvenni a bátyám. Ha nem talátam megfelelőnek, komoly befolyást tutdtam tenni James-re. Befutott a hintó, én pedig izgatottan bátyám után indultam, hogy a lehető legbarátságosabb hangulatomban köszöntsem a vendégünket. Már nyílt is az ajtó, én meg...
- Köszöntelek nálunk, miss--- Hogyan?
Még meg is hajoltam a kofferoknak, mielőtt kistányér méretű, csodákozó szemeimet James-re emeltem volna, aztán egy pár, hosszú pillanatig kitartó szünet után harsányan elkacagtam magam.
- Ez csakis Robert Lyone lehetett! A ravasz róka! - Elpillantottam az utca vége felé, finoman megkocogtattam bátyám vállát is. - Jönnek már.
Hogy "jönnek"? Ahogy megbizonyosodtam róla, hogy Robert is Helen-nel tart, boldogan felderül az arcom. James szavait csak fél füllel hallottam.
- Emlékszem minden szavadra, fivérem, nem fogsz csalódni bennem! 
Nem voltam rest itt-ott megigazítani a ruhámat amolyan "munkára fel" jelzésértékkel. Ha valaki, akkor én aztán a figyelemelterelés mestere vagyok! Ahogy az ikrek megközelítettek bennünket, már rögtön kézcsókra nyújtottam a kezem Robert felé.
- Robert Lyone, micsoda kellemes meglepetés! Számíthattunk volna rá, hogy nem hagyja a húgát felügyelet nélkül. 
Míg a bátyám és Robert kezet fogtak, üdvözöltem Helen-t.
- Miss Lyone, elbűvölően festesz.
Nem kellett hazudnom, a futástól piros arca valóban ment a ruhájához. Rögtön ezután munkába is láttam, és rögtön Robert-be karoltam, hogy hagyjon egy kis teret a majdnem-jegyeseknek.
- Javaslom, menjünk be a hűvösbe. Bizonyára kimelegedtetek a nagy futásban. Megkínálhatunk benneteket egy csésze teával?
Akár jöttek, akár nem, én befelé vezettem Robert-et.
- Valósággal meglepett, hogy eljött. De ha már így alakult, szeretném körbevezetni a birtokon. Ugye megengedi? Hatalmas könyvtárunk van! 
Azon törtem a fejem, hová is vigyem Robert-et először. Terveim, hogy leszakítom őt a húgától, pillanatok alatt romba dőltek. Heh... Majd meglátjuk, melyikünket faragták keményebb fából. SZóval azon töprengtem, hová is vigyem először. A kertet épp látta, ha futkározni támadt kedve, a könyvtár nem hiszem, hogy érdekelte. Családunk arcképcsarnoka még annyira sem. Esetleg a húga ideiglenes szobája, de az is csak testvéri aggodalomból. Érthető volt, én sem hagynám, hogy James piszkos, egérlakta szobában éljen, de én valami olyat akartam mutatni a fiúnak, ami őszintén lenyűgözi. Támadt is egy ötletem. A férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út.
- Kezdjük az ebédlővel és a konyhával. Úgyis útba esik.
Arra húztam a társaságot, viszont megálltam a küszöbön, és félrehúzódtam, hogy a vendégeink beférjenek. A világítást javarészt a plafonig érő ablakokon át beszűrődő fény biztosította, de ez nem jelentette azt, hogy ne függött volna egy indokolatlanul nagy és díszes csillár is az asztal fölött. Minden élhető, talpalatnyi hely díszbne és cirádában pompázott, épp ahogy ebben az időben divat volt. Összességében a világos színek domináltak. Hisz ki szeret nyomasztó színek közt enni? 
- A virágról én magam gondoskodtam.
Meséltem büszkén. Reméltem, ha Helen egy kis tudást szedett magára a virágok szimbolikájáról és jelentésükről, észreveszi a bokréta üzenetét. A díszes és nehéz vázában a legkülönbözőbb virágokat állítottam össze. Volt benne amarillisz ("a veled való ismeretség érték a számunkra"), cseresznyevirág (tavasz és szűziesség, az első szerelem virága), harangvirág (alázatosság, szelídség), fehér hibiszkusz ("A hibiszkusz a nőiesség és szépség jelkép. (...) Aki ilyet kap, annak elismerik nőiességét és szépségét (...)"), jázmin (kedvesség, női kellem, erények virága. "A jázmin illatot a szerelmes éjszakák illatához hasonlítják. A jázmin virágát nőnek ajándékozni egyértelmű elismerés."), fehér liliom (szűziesség, tisztaság, méltóság, fenség), narancsvirág (női nemiség, asszonyi kibontakozás), nefelejts (igaz szerelem, emlékek), de még pár szár orgonát ("az elsöprő erő és a szeretet jelképe") is betuszkoltam mellé. Bár azt mondtam, én gondoskodtam a csokorról, reméltem, Helen az üzenetek kavalkádját mégis csak a bátyámhoz köti majd. Robert-hez húzódtam. 
- Mit gondol? 
Kételkedtem benne, hogy a virágok üzenetéből akár csak egyet is igazán értene, mégis érdekelt, mit gondol úgy összességében. Hallani akartam a hangját, a gondolatait, a véleményét.
- Mehetünk tovább a konyhára?
Megint megpróbáltam a férfit leszakítani a másik párocskától, hátha az étel gondolata kicsit jobban vonzza, mint sasszemét rajta tartani a bátyámékon. De persze igyekeztem diszkrét maradni, hogy még csak véletlenül se tűnjön fel, miben mesterkedünk mi ketten James-szel. Bevezettem amazt a konyhába, ahol nagy volt a sürgölődés, hiszem hamarosan teaidő, de mivel nem akartam megzavarni a munkát, megálltunk a küszöbön. Édes kuglóf illata terjenett a levegőben. Beleszimatoltam.
- Citromos sütemény! Szereti, Robert?

Az ebédlő [megnézem]
A virágok jelentése innen: >>kattints<<
A konyha [megnézem]


2016.03.17. 23:40 Idézet
Helen Lyone

Hazudtam volna, ha azt mondom, nem voltam ideges. Aggódtam mindenki helyett. Aggódtam apám helyett, aki mindenek elé helyezi a családot, és attól félt, úgy hagyja itt ezt a Földet, hogy nem hagyott nyomot a családunk történelmén. Aggódtam anyám helyett, aki attól félt, most látta utoljára egy szem leányát. Aggódtam James Doyle miatt, akinek a jóhírébe kerülhet egy hónapos tartózkodásom. Aggódtam Leanna Doyle miatt, akire rászabadítom Robb-ot. És aggódtam a bátyám miatt is. Talán kordában fogom tudni tartani egy hónap alatt, de ha nem? Ha most önzőségből beletaszítottam valami undorítóan felnőtt dologba? Mi lesz, ha mindenki aggodalmai valót nyernek? És ez most mind az én vállamat terhelte. Hirtelen éreztem csak, milyen súlyos prés is mindez. De lehet, hogy csak a fűző tehet róla. Ahogy közeledtünk a birtok felé, én egyre jobban gyűrögettem szegény ruhát a csipke kesztyűimben, amikor a kezeimért nyúlt. Annyira kizökkentett a gondolataimból, hogy talán még össze is rezzentem. A szavai kis józan észt vertek belém, még ha teljesen meg nem nyugtattak. Igaza van. Még oda sem értünk, de már eldöntöttem, hogy mindenki utálni fog, és cudarul bánnak majd velem. Ezt a gondolkodást nagyon gyorsan el kellett felejtenem. Ujjaim rázáródtak a kézfejére, mielőtt hálásan rá nem mosolyogtam.
- Nem kellene meglepődnöm azon, milyen jól informált is vagy női érzelmekben. Ami pedig a dicséretet illeti, köszönöm.
Már majdnem megérkeztünk a birtok elé, én pedig elkezdtem magamban visszafelé számolni a hintó érkezéséig, amikor Robb megállásra intette azt. Egyszerre kíváncsian és értetlenkedve vontam fel az egyik szemöldököm, de rákérdezni nem hagyott időt, mert már ki is húzott a hintóból, ami rögtön tovább is állt. Sóhajtottam.
- Látod, pontosan erről beszéltem. Értem én, hogy fontos a hatásos belépő, de ez fontos!
Tovább vitatkoztam volna, de magához húzott. Visszakozni akartam, aztán belegondoltam, hogy a hintó már amúgy is elhajtott, és ha tényleg most utoljára versenyezhetek egyet a bátyámmal...
- Ám legyen. De megbánod még, hogy kihívtál! 
Nem értettem egyet azzal, ahogy James-től beszél, valahogy mégsem róttam meg érte. Aztán eszembe ötlött a ruha, de mire Robb után szóltam volna, hogy én ugyan ebben az öltözékben nem tudok futni, már magamra zs iagyott.
- Az ördögbe... ! 
Több se kellett nekem, lekaptam magamról a magassarkút, és a nyomába eredtem. Beigazolódott a gyanúm, fűzőben és abroncsban, földig érő fodrokban futni tényleg nem olyan, mint bőrnadrágban és csizmában. Valahogy mégis égett bennem a tűz. Kellett hozzá pár sarok, mire behoztam Robb-ot. Lehagyni nem tudtam egyszer sem, de tartottam vele az iramot a birtokig terjedő párszáz méteren. Szerettem, ahogy a szél az arcomba vág, szerettem, ahogy Robb rám mosolyog ravaszul, ahogy azzal gúnyol, hogy nem vagyok elég gyors. Amint elém tárult a Doyle-birtok teljes valójában, megtört a varázs, és a versenyt félbehagyva megálltam a macskakövön, mezítláb, csendben, már-már szinte szomorúan visszavéve a lábamra a magassarkú cipőket. Csak a szuszogásomat lehetett hallani. Elővettem a legyezőmet, hogy hűsítsem kicsit magam, majd sétával, kopogva felzárkóztam a bátyámhoz.
- Ha fűzőben, abronccsal magadon kéne versenyezned, te sem nyertél volna.
Jegyezte meg a sértett gyermek bennem, amiért kiegyenlítetlen körülmények közt vesztettem. Hirtelen megint elkezdtem izgulni, de Robb a karját adta, én pedig habozás nélkül belekaroltam, hogy a vendéglátóinkhoz vezessen bennünket. Már messziről sejtettem, milyen hangulat uralkodhat rajtuk, az üres hintó, és most a futva közeledő ikrek láttán, szóval felkészültem a lehető legrosszabbra - a szidásra. Eléjük érve megálltunk, én pedig udvarias meghajlással köszöntöttem őket.
- Mr. Doyle, miss Doyle. Hogy vannak mindig?
Többre nemigen akadt időm, ugyanis Robert már bele is vetette magát Leanna karjaiba. Szó szerint. Sóhajtottam, de megfogadtam magamnak, hogy kordában tartom a viselkedését. Ez még csak az első nap. Szavai azonban, hogy máshol fog éjszakázni, megleptek. Jó, persze, mondta, hogy a legkevésbé vágyik arra, hogy tartozzon James-nek, inkább az lepett meg, mennyire felnőtt döntést is volt képes meghozni. Azt hiszem, a két fiúnak mégis csak így lesz a legjobb. James-hez fordultam.
- Bizonyára ragyogó belülről is, kívülről igen impozáns. Remélem, nem vette magára a tréfát a hintóval. Igazán nem a személye ellen irányult.
Tökéletesen ráéreztem arra, hogy hirtelen magázni kezdett. Pontos okát bár nem sejtettem, éreztem, hogy köze lehet a bálon történtekhez. És mint olyan, én is visszaléptem egy szintet. Ha kétszer megtréfáltam már, és kétszer megbocsát, harmadik alkalmat nem nyújtok neki. Elpillantottam Robert és Leanna felé. Talán nem baj, ha egy kicsit összeismerkednek, bizonyára apánknak sem lenne ellenére, ha Robert eljegyezné Leanna Doyle-t. Inkább, mint valami kurtizánt. Kissé még zavartan legyezgettem magam. 


2016.03.15. 16:45 Idézet

Korán reggel kivetett az ágy, ám most nem a sok teendő gondolata miatt dobtam le magamról ideje korán a takarót, hanem mert egy csodálatos hölgy képe nem hagyott nyugtot. Helen, ma fog érkezni és a kelleténél jobban izgultam, ezt éreztem magamon egész nap. Főleg azért, mert ő az első hölgy, akinek udvarlok és, mert nem is akármilyen nőről van itt szó. Haragudhattam volna rá, amiért a bálon mégis bátyja társaságát választotta az enyém helyett, de nem tettem. Ennek ellenére szándékomban állt újra magázni őt, amíg ismét fel nem kér a tegezésre. Remélem így, hogy Robert nem lesz mellette, jobban megismerhetem és nem fog elmenekülni előlem. Igyekeztem feladataimra koncentrálni, mert szerettem volna jóval előre dolgozni, hogy több időm legyen ez alatt az egy hónap alatt Helen-el. Éreztem, hogy Walter már konkértan a lányának szán, és ez a láthatatlan kötelesség azzal a következménnyel járt, hogy a hónap letelte után, akár tetszik, akár nem, Helen a menyasszonyom lesz. Mégis a bálon töltött röpke percek arra engednek következtetni, hogy inkább fog tetszeni, mint nem. Feltéve, ha Ő is így vélekedik irányomba. Nem foglalkoztatott eddig hölgyek véleménye, de most tartottam tőle, hogy Helen fülébe jut egy-két pletyka, ami befolyásolhatja őt. Bármennyire is a munkámra akartam koncentrálni, folyton azon kaptam magam, hogy a nő körül járnak a gondolataim, így amikor húgom benyitott, le is dobtam a kezemben tartott újságot az íróasztalomra.
- Mostanában nem jön álom a szememre.
Válszolom neki leülve, de egy pillanatra felrémlik előttem gyerekkorunk, amikor viszont még békésen álmodtam volna minden felelősségtől, kötöttségtől mentesen, ám ez a drága élettel teli leányka folyton a bátyja hasán ugrált keltegetve őt. Hazudnék, ha azt mondanám nem hiányoznak azok a gondtalan évek, de felnőttünk és ebben is megtaláltam azt, ami pedig majd öreg koromban fog hiányozni. Az életben minden korszaknak megvan a maga szépsége, amiért érdemes élni és ami boldog emlékeket hagy meg szívünkben. Ilyen volt például Leanna érvelődő gondoskodása irányomba. Hiába voltam már felnőtt férfi, valamiért előszeretettel babrált a hajammal. Egy sóhajjal próbáltam meg elhesegetni a kezét, de aztán végül hagytam.
- Nem vagyok hajasbaba, Leanna. - jegyeztem meg egy halvány mosollyal. - És köszönöm. A birtok kicsinosításához valószínűleg te jobban értesz, mint én.
Ha rajtam múlt volna, nagytakarításon kívül semmi mást nem rendeltem volna el. Ilyenkor áldás volt egy lány testvér a háznál, főleg ha udvarlásra készül az ember fia. Mondjuk Leanna-tól nem szívesen kértem volna tanácsokat ilyen téren, viszont azt már most megfontoltam, hogy női szív ügyekben kikérem majd a véleményét. Mosolyogva hallgattam csacsogását, többnyire nem is volt szüksége hozzá az én szavaimra, elbeszélgetett ő magában. Ilyenkor tudom, eléggé a fellegek felett jár, de most meglepett, hogy ilyen vidám volt. Talán úgy hiszi barátnőre találhat Helen személyében, hm, ki tudja. Talán nem lesz baj belőle, ha néha húgom gondjaira bízom Helen szórakoztatását. Hölgyek, biztos jót fog tenni Helen-nek is, ha úgy érzi van egy barátnője ebben az idegen környezetben, akivel megoszthatja gondolatait. Amiket, ha esetleg rólam szólnának előszeretettel tudakolnék meg Leanna-tól. Furcsa volt, hogy egy nő véleménye ennyire érdekeljen, hogy úgy egyáltalán egy ember véleménye ennyire érdekeljen engem, akit teljesen hidegen hagy mit gondolnak róla. Persze az már más kérdés volt, ha a család, vagy szeretteim neve merült fel, azt már nem tűrhettem, ha ostoba pletykákba szövik.
- Az alma nem rossz ötlet.
Szóltam, ha engedett, de egyéb iránt gondolataimba merültem. Haragom valamelyest csillapodott Leanna iránt, de még mindig fel nem foghattam, hogy hagyhatta azt a csókot mindenki szeme láttára! Főleg Robert Lyone-val! Annak a férfinak a híre ilyen téren ... egy nő számára felért az apácasággal, ha csak fel merült a gyanú, hogy köze volt Robert-hez. Senki sem akar olyan nőt feleségének, akinél fen áll a lehetősége, hogy az első gyermek, nem is az övé. Én magam is többre becsültem az érintetlen hölgyeket, de csak mert ismertem magam. Ha magaménak tudok egy nőt, az az enyém, nem óhajtok osztozkodni rajta és a düh kerülgetne a gondolattól, hogy már valaki más is érintette őt. Arról nem is beszélve, hogy ha egy hölgynek igen csak sokszámú kapcsolata volt már, házasságon kívül, akkor a híre is átvált a könnyen kapható kategóriába, ilyen feleséget pedig egy úriember nem engedhet meg magának. Azonban én tisztában voltam vele, hogy nem minden egyszerűen fehér vagy fekete, az ilyen hírű hölgyeknek is megvan a maguk története, indokai, amit ha úgy hozna a sors, biztosan el tudnék fogadni. Az ajtó csukódására eszméltem fel gondolataimból, de csak elmosolyodtam Leanna után tekintve. Egy tündér ez a lány, egy nagyon makacs és nagyon eleven tündér, aki ide-oda röpköd a szárnyaival és nekem kell megvédenem attól, hogy meg ne égesse magát, vagy túl messzire ne szálljon. Örültem, hogy egy ideig most nyugton lesz, így legalább valóban Helen-nek szentelhetem figyelmem jelentős részét, de addig is még állt előttem egy igen csak szemrevaló papír halom, így megfeledkezve a reggelinek szánt almáról neki is láttam.
Egy gyors ebéd után úgy éreztem csak két pillanat telt el, de a ház teljesen felbolydult én pedig fáradtan ropogtattam meg hátizmaimat, ahogy felálltam. Épp időben, mert Leanna beviharzott és se szó se beszéd kirángatott az íróasztalom mögül egyenesen le a bejárati ajtóhoz. Nagyot lélegeztem a friss levegőből, amikor lesétáltam a pár fokos lépcsőn a főudvart diszítő szökőkút elé, amin túl a nagy gyümölcsös kert terült el és ahonnan egyetlen út vezetett ki a kovácsoltvas főkapuhoz, ahonnan a hintó közeledett. Amikor leszállt a kocsis a bakkról, hogy ajtót nyisson, de helyette csupán kofferek kerültek elő, szemöldököm a magasba szökött és összenéztem Leanna-val. Egy ilyen tréfának is gyenge húzás nem vallott a szigorú és tekintélyes Walter Lyone-ra.. ez csak is egy valaki műve lehet; Robert Lyone. Egy pillanatra mély levegőt vettem és, ha nagyon vallásos lennék, olyan igazán nagyon, akkor most elmormoltam volna egy rövid imát, hogy valaki vágjon fejbe egy jó nagy adag türelemmel. Ha az a férfi valóban idejön, bocsánat, már itt van, bizony szükségem lesz rá nem csak miatta, hanem édes drága egyszem húgom miatt is. Pedig úgy láttam megszívlelte Helen bálján hozzá intézett szavaim, de ha Robert a közelében lesz ... Egyáltalán nem akartam ezzel foglalkozni, amikor nekem éppen jövendőbeli feleségem kellett volna megismernem, de volt egy olyan érzésem, hogy ha csak Helen-é lesz minden figyelmem, akkor rövid időn belül búcsút inthetünk a makulátlan Doyle névnek. A csomagok elrendezését meghagytam Leanna-nak, úgyis egész nap fel s alá szaladgált, hogy intézkedhessen, így én csak karba tett kezekkel álltam a fő utat figyelve, ami a kaputól húzódott egészen idáig, és amit sima zöld pázsit ölelt körbe. Türelmetlen doboltam ujjaimmal karomon. Nem volt nekem időm most erre a játékra, hiszen szerettem volna előre dolgozni, hogy több időt tölthessek majd Helen-el. Én bolond nem számoltam komolyan azzal az eshetőséggel, hogy Robert is vele tart, elvégre ez nem volt szokás és az illendőségtől is messze - ... Hát persze, ez Robert Lyone.. Valahogy mindig megfeledkezem róla..
- Remélem nem kell emlékeztetnem, a múltkori intelmemre. - Húgomhoz intéztem a szavaim, de szemem nem vettem le a távoli alakokról, akik az úton közeledtek, futva.. - Csak annyira vond el Robert figyelmét, amennyire az illendőség megengedi.
Úgyis tudtam, hogy keresni fogja a férfi társaságát és most kénytelen voltam én is beismerni magamnak, hogy el kell majd Leanna segítsége. Nem fogok tudni három, négy felé szakadni, akármennyire is szerettem volna mindent én magam kézben tartani, mindenképp Helen-el akartam tölteni időm nagy részét és ennek kivételesen semmi köze nem volt a kötelességhez. Magamtól akartam őt megismerni. Nem kimondottan haragudtam rá a bálon történtek miatt, sem a mostani csínyért, inkább csak feltüzelte a kíváncsiságom. Ez a nő valóban ilyen lenne, vagy csak a bátyja befolyása tükröződik rajta? Meg akartam ismerni és nem áll szándékomban hagyni, hogy bárki is megakadályozzon ebben, még Robert sem állhat az utamba. A szökőkút túlsó felén álltak meg vendégeink, ennyi választott el minket csupán, mégsem hallottam szóváltásukat. Nem léptem feléjük, ugyan ott álltam a főbejárat előtti lépcsősor alján, bal oldalamon a hintóból még pakoltak ki, velem szemben pedig az inpozáns szökőkút és a hosszú út amelyen a hintó és a Lyone-ok is megérkeztek a kovácsoltvas kaputól. Megvártam, amíg Robert elém vezeti a még pihegő Helen-t, de természetesen nem adta át a hölgy kezét kézcsókra, sőt még csak nem is engem köszöntött előbb, hanem egyenesen Leanna-hoz fordult és szokásos vigyorával hajolt meg előtte.
- Dárga hölgyem, nem bírtam tovább a köztünk feszülő távolságot, így hát amint értesültem róla, hogy bátyja meghívta az én kishúgom, nem tehettem mást, jönnöm kellett.
Adta elő magát én pedig alig bírtam megállni az egész műsort szemforgatás nélkül. Leengedtem karjaim és kézfogásra nyújtottam kezem.
- Kellemes meglepetés. Nem számítottunk az Ön érkezésére, Robert. - Nem viszonoztam a vigyort, sőt, mosolyogni se volt kedvem. Zordan és keményen kezet ráztunk egymás szemébe nézve. - Rögvest intézkedem a szobáját illetően.
Tettem hozzá, de meglepetésemre ekkor a férfi vigyora még szélesebb lett.
- Felesleges. Ide fele jövet kinéztem már magamnak egy két jó helyet, ahol szívesebben töltöm az estéimet.
Azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor realizáltam, hogy mekkora áldás is számomra egy lány testvér. Ha ilyen fivérem lenne, rég agyonvertük volna egymást. Nem méltattam válaszra, csak bólintottam beleegyezően és Helen felé fordulva hajoltam meg aprón.
- Örülök, hogy otthonomban köszönthetem drága hölgyem. Remélem az Ön tetszését elnyeri majd.
Szándékosan magáztam, amolyan dorgálás képpen az elkövetett csínytevései miatt, de haragudni, na azt nem tudtam rá, amikor ilyen édesen ki van pirulva és szinte kicsattan az életkedvtől. Pontosan ezért esett nehezemre Leanna-val szemben is szigorúnak lennem, de amíg nincs mellette egy férj, addig kötelességem a helyes úton terelgeni őt, hogy egyáltalán legyen még lehetősége a házasságra.


2016.03.15. 14:43 Idézet

Az úton kb végig Hana utolsó mondatán puffogtam neki, természetesen jó hangosan. Mi az, hogy uralkodjak magamon? Hiszen én mindig tökéletesen alakítom az úriembert, csak hát a környezet, igen az nem értékeli az én személyes sármomat és viselkedésemet. Pedig a magam mércéje szerint hercegi szintre fejlesztettem úriemberségem, ebben biztos voltam. Ahogy abban is, hogy mire elhagytuk a Szomjas Ököl kocsmát drága húgom meg is feledkezett idegességéről folytonos beszédemnek köszönhetően. Nem csak azért próbáltam szóval tartani, mert láttam hogyan gyűrögeti szoknyácskáját, hanem mert egyszerűen szerettem hallatni a hangom és elárasztani őt az egómat növelő monológokkal. Kellett nekem is a táp, hogy el bírjam majd viselni James látványát és ne akarjam egyből állba vágni, amint kitettem a lábam ebből a hintóból. Szokatlan volt na, hogy bárki is udvarolni akarjon Hana-nak, már mint úgy igazából. Komoly szándékkal. Házasság meg minden. Brr, kirázott a hideg is, pedig a nap ennél erősebben már nem is szórhatta volna szét fénysugarait. Bárhova nézhettél, csak a verőfényes, bárányfelhőkkel tarkított kék égboltra nem, hacsak be nem vállaltál pár percnyi szemkáprázást. Mégis szívesebben ültem volna a bakon és hajtottam volna a lovakat, mint hogy ebben a kis térben nyomorogjak, de jólesett a beszélgetés Hana-val, így maradtam. Akár bevallottam magamnak, akár nem, feszültté tettek a könnyei és most szükségem volt rá, hogy a mosolyát, nevetését halljam. Nem igen szokott beszélgetés közben elkalandozni a gondolatom, de húgom mellett néha megesett, hiszen tudtam, hogy ő nem tervez tőrbe csalni, nem szövöget ellenem gaz terveket, avagy mint más hölgyek, nem azon mesterkedik, hogyan is cipelhetne oltár elé. Így nyugodtan hátradőlhettem és egy élveteg félmosollyal gondolkodhattam azon, hogyan is köszöntsem majd a szépséges Leanna-t, amikor megérkezek. Miután persze kellően kiélveztem a James arcán lévő döbbenetet. Azt a világért se hagytam volna ki! Viszont ahogy közeledtünk célunk felé éreztem, hogy Hana ismét felveszi azt a merev testtartást, de keze után nyúltam, hogy ne a szoknyáját gyűrögesse ismét és rávigyorogtam.
- Elbűvölő vagy, és aki nem fog kedvelni téged, azt belülről a féltékenység rágja csupán. Úgy hallottam nők között ez gyakori jelenség.
Röviden felnevettem és kinyúlva a kis négyszögletű ablakon megütögettem a hintó tetejét megálljt jelezve. Már a főkapu előtt álltunk, de mivel támadt egy ötletem, így gondolkodás nélkül húztam ki magammal húgomat a kocsisnak meg intettem, hogy menjen tovább.
- Képzeld csak el az arcukat, amint meglátják az üres hintót. - Bár sejtettem, hogy Hana nem lesz oda az ötletért, de fél kézzel magamhoz szorítottam. - Lazííts, ránk fér egy kis mozgás. Mutassuk meg annak a karót nyelt szemétnek, milyen is az igazi Helen Lyone!
Eltávolodtam tőle, hogy kezét fogva hajoljak meg előtte egy eltúlzott színpadias mozdulattal mi közben meg cilinderem is megemeltem és úgy lestem fel rá játékosan kacsintva. Bár tudtam, hogy Hana-nak ebben a ruhában esélye sem volt ellenem, azt is tudtam, hogy sosem hagyna ki egy versenyfutást a drága bátyjával. Egy pillanatra felrémlett bennem a kétely, hogy ez az egész látogatás majd megváltoztatja Hana-t, elveszi őt tőlem és olyanná formálja át, amilyen sosem volt. Nem akartam, hogy így legyen és tudtam, hogy bármit megtennék azért, hogy megőrizzem a mostani kötelékünk formáját. "Bármit? ... "


2016.03.12. 21:38 Idézet
Leanna Doyle

Korán keltem, hogy biztosítsam, minden tökéletes legyen Helen Lyone fogadására. Talán jobban izgultam, mint James maga. Reggel 8 körül megreggelizem édes birsalmasajtból és kalácsból, mellé teát szürcsölgettem, azóta megállás nélkül feladatokat osztogatok annak, aki épp az utamba kerül. Hol a csillárt poroltatom le, hol lecseréltetem a készre terített és díszített étkezőasztal abroszát, hol összeszedetem az avart a kertből. Mindennek tökéletesnek kell lennie, ha egyszer a bátyám udvarol. Ami azt illeti, ma még nem láttam őuraságát, és ez aggasztott. Csak nem alszik el a saját nagy napján, ugye? Meg kellett győződnöm róla, szóval elindultam megkeresni, a szolgálóink pedig megkönnyebbülten felsóhajtottak, ahogy elhagytam a termet. Azt hiszik, nem hallom. Sűrű léptekkel átkopogtam Jamie dolgozószobájába, és két elegáns koppantás után benyitottam hozzá. Ekkor bimm-bammolhatott az öreg Ben vagy reggel kilencet. Szélesre tártam a kétszárnyú ajtót, pillantásom egyből a hátára esett.
- Ó, azt hittem, meghagyod nekem az örömöt, hogy cirógatásommal én ébresszelek fel.
Bármennyire is tűnt élcelődőnek a hangom, komolyan gondoltam. Régen mindig addig ugráltam Jamie hasán, míg fel nem kelt, de mostanság előbb kel, mint a kappanok. Becsuktam az ajtót, és beléptem a szobába, egészen a széke mögé. Fogtam kissé félrekötött copfjából a szalagot, lazán kioldottam, és nekiálltam ujjaimmal átfésülni, újrakötni a haját. Szép is lenne, aszimmetrikus hajjal fogadni a leendő menyasszonyát!
- Na, izgulsz már? Csodálom, hogy itt gubbasztasz, és nem a birtokot csinosítgatod. Ó, igen, mert hogy már gondoskodtam róla helyetted. Nagyon szívesen, drága bátyám. A mai napnak tökéletesnek kell lennie. (szerk. megj.: ha tudnád... xD
Jó kedvem volt. Amúgy is szerettem tenni-venni, de ma kifejezetten boldoggá tett, hogy Jamie talán élete nőjével találkozik, és őszintén jobban beleéltem magam, mint kellett volna. Na meg persze annak is örültem, hogy végre lesz kivel barátkoznom. A korombeli hölgyek egészen kiábrándítóak, na de Helen... Mindenki azt mondja róla, egészen kivételes hölgy. Alig vártam, hogy leteszteljem magam. Na és a fivére... ! Ó, igen, a fivére. Talán még több figyelmet érdemel, mint Helen. Kettős érzések kaptak szárnyra, ahogy eszembe jutott az elsőbálon esett csók. Egyfelől haragra gyúltam, mert nem is sejtette, milyen helyzetbe taszított miatta James, másfelől lángra kaptam, és bizseregni kezdtem mindenütt, annyira felcsigázott. Egyébként komolyan vettem James szavait. Igyekeztem visszafogni mások számára csapongó viselkedésemet, és úgy terveztem, ezt meg is tartom. Ugyanakkor azt megtanultam, hogy a Robert Lyone-féle suhancoknak ez jön be, így úgy határoztam, neki tartogatom ezt az Attitűdöt. Vajon mikor találkozunk újra... ?
- Reggelizz meg rendesen. Hozassak neked valamit? Enned kéne egy almát is, az frissen tart. Én? Ó, én már ettem. 
Valószínűleg addig idegesítettem James-t, míg végül ki nem küldött, vagy én magam el nem untam a társaságát, amikor 10. 30 magasságában magára hagytam az ágyra kikészített toilette-jével, amit magam válogattam össze neki. Sejtem, hogy tényleg idegőrlő lehet mindenben rám hallgatni, főleg, hogy még mindig haragudhatott rám, de reméltem, hogy érzi, mindezt jószándékból tettem. Magára hagytam, hogy ráijesszek a konyhán dolgozókra. Beleszóltam mindenbe, az előételtől fogva a délutáni teáig mindenbe, és végül az egész menüsort átvariáltam, holott tudtam, hogy Helen Lyone teánál előbb nem érkezik meg. James, mint általában, a dolgozószobájában ebédelt, így én szüleink társaságában költöttem el az általam kifundált menüsort. Épp, hogy akadt pár órám pihentetni megfáradt testem és agyam a nagy hajtástól, mire az öreg Ben megint bimm-bammolt. Ráadásul nem is kisebb eseményt, mint a délutáni teát. Intézkedtem, hogy máris szolgálják fel, majd elsiettem, hogy kirángassam a nagy kupac papír alól James-t is. Épp időben, ugyanis a kapuőrünk elrikkantotta magát, hogy hintó közeleg...


2016.03.12. 21:31 Idézet
Helen Lyone

Teljes zavar uralkodott el rajtam a félresikerült mondat hallatán. Robb mindig ezt csinálja velem. Leengedem mellette a védelmem, aztán kinevet miatta. De nem róttam fel neki, hisz erre csak vele voltam képes, senki mással. Más nem csinált ekkora bolondot belőlem. 
- Nem úgy értettem, te pőre bájgúnár!
Nevetgéltem magam is, és ha már arra jártam, játékosan megcsapkodtam a ruhadarabbal, ami épp a kezemben volt. Míg egymáson mulattunk, én bepakoltam jópár ruhát a kofferba, közben őt hallgattam.
- Gondolod, hogy ravaszabb lennék, mint Leanna Doyle? 
Ez még nekem is új volt. Az a nő valami más. Merész és sunyi, magamat pedig elég egyenes embernek tartottam. Olyannak, aki direkt úton szerzi meg azt, amit akar, nem kell hozzá senki arcát megkerülnie, hogy a háta mögé kerüljön. Aztán persze lehet, hogy én szépítek a valóságon, és Robb jobban ismer és tisztábban lát engem kívülről, mindenesetre merész kijelentés volt tőle. Körülbelül ekkor rendezgethettem bele a csomagba a nadrágjaimat, az összeset, amim volt. Azt még James Doyle sem kérheti tőlem, hogy néha ne engedjem ki a gőzt egy kis tetőfutással vagy ivással. Hiába, aki báty mellett nő fel, az az anyaméh óta el van rontva. Nekem a bálokon felszolgált italok lanyhának számítottak a Szomjas Ököl felhozatalához képest. 
- Azt hittem, egyértelmű, hogy nem mindennapos hölgy. Ez nem feltétlenül dicséret, persze. Nem tudhatod, Robert. Azért, mert veled épp beletenyerelt a főnyereménybe az ivós játékkal, nem biztos, hogy mindenki másnál is ilyen pontos emberismerő. Vagy gondolod, hogy mégis? Lehetséges volna, hogy akárhány férfival elegyedik szóba, mindig egy másik Leanna Doyle-lal beszélnek?
Elképesztőnek tartottam a tényt, hogy valaki ilyen jól ismerje az embereket, hogy mindegyikhez jól tudjon idomulni. Mindenesetre ebből a beszélgetésből leszűrtem, ami nekem kellett: Leanna Doyle-lal körültekintően kellett viselkedni és beszélni. Nem lehet tudni, hogy melyik szavad, lépésed fordítja majd ellened.
- Fél óra. - Ismételtem meg, de a továbbiakra csak felhúztam a szemöldököm - Természetes. De ne hidd, hogy engedem, hogy hozzányúlj. Apának kivételesen igaza volt, nem értesz a pénzhez. Boldogan adok belőle, de ha rád bízom, három nap alatt elvered. És vegyél valami úri körökben elfogadott öltözéket!
Ezzel a mondatommal már a küszöbig kellett követnem, és onnan kiáltanom utána. Magam is nekiláttam, hogy abroncsos, fodros, nyári ruhába öltözzek, és megint csak fűzőbe csavarjam idomaimat. Nem voltam rest kicsinosítani magamat, aztán fél óra múlván megjelentem a hintó környékén. Természetesen eddigre elbúcsúztam apától is, aki személyes testőrét, Thomas-t bízta meg azzal, hogy a csomagomat rögzítse a hintó tetején, aztán besegített Robert mellé. Lassú léptekkel elindult a ló, maga után húzva a macskakövön zötykölődő kerekeket, de én csak Robb szavaira tustam koncentrálni.
- Próbálj meg uralkodni magadon. Ha ezt a lehetőséget elszúrom, mindketten magunkra húzhatjuk a földet.
Megvártam, míg felel, aztán a tavaszi napsütésben fürdő, ismerős bromley-i utcákat kezdtem el figyelni. Pillantásommal elbúcsúztam tőlük, még az útba eső Szomjas Ököltől is. Nehéz volt a szívem, pedig csak egy másik városrészbe igyekeztünk. Nem úgy, mint anya, aki az ő koromban a fél országot átutazta, csak hogy apám udvarolhasson neki. Nagyot, nehezet sóhajtottam, idegességemben a ruhám legfelső rétegét gyűrögettem, ahogy kigurultunk az utcánkból. 


2016.03.12. 12:16 Idézet

Amikor Hana biztosít róla, hogy örül az ajándéknak, kihúztam magam mosolyogva. Jó érzés volt, hogy megtudtam nevettetni és nem nyúltam nagyon mellé a babával. Bár Hana-t már nehezebben tudtam ugyan olyan kislánykaként elképzelni. Persze a látvány előttem volt, de ők.. nem voltak egy és ugyan az. A kis Helen képzeletbeli szemeim előtt felnőtt, gyönyörű húgom mellett ácsorgott mosolyogva, félve ölelgetve a babáját. Tisztán látszott, hogy ők már két külön személy voltak, hiszen oly sokat változott Hana az évek alatt. De azt kezdtem felismerni, hogy még mindig görcsösen ragaszkodott gyermeki énjéhez, mintha félne attól, hogy ha elengedi, nem találná meg mostani önmagát. Pedig én tisztán láttam ki is lett Ő. Egy erős, élettel teli, határozott, bátor nő, sőt a legbátrabb, ami azt illeti. Nem sok hölgy futna velem versenyt és ugrana fel egy mozgó vonatra. Az emlékre elvigyorodtam és ledobtam volna magam Hana bevetett ágyára, ami szinte ordított azért, hogy jól belefúrjam magam tönkretéve azt az összhangot, amit a szépen elhelyezett díszpárnák adtak, de a porcelán baba galádul befoglalta a helyem, így inkább nem vetődtem. Ha egyből eltörném máris, félő, hogy Hana komolyan a torkomnak ugrik. Kinéztem belőle, amilyen harcis nőcike, mondjuk már gyerekként is az volt. Van, ami nem változott benne, de tény, hogy mindketten elhagytuk már azokat a régi időket, múltbéli önmagunkat. Én legalábbis így éreztem. A hideg ráz ki attól, ha belegondolok mennyire meg akartam felelni apánknak, a tanáraimnak, mindenkinek. Örültem, hogy megjött az eszem, vagy csak a kamaszkor hozta meg, nem tudom, de megmakacsoltam magam, feladtam az egészet, hisz úgysem lehetek elég jó apánk számára, így inkább úgy döntöttem a saját életem fogom élni, nem azt, amit mások terveztek el számomra. Viszont, hogy milyen is a saját életem, mai napig nem körvonalazódott bennem. Hana nevetgélése vonta el a figyelmem és körém is jókedvet tekert halk kis kuncoja.
- ... Tőle nem kell féltened. Férfiakkal is elég elővigyázatos vagyok, egy nő nem fog elcsábítani.
Felnevettem és arcát látva még hangosabb hahotában törtem ki levágódva a kis szófájára, onnan figyeltem pakolászását. Én majd az utolsó pillanatban bedobálok valamit az egyetlen bőröndömbe, aztán csókolom. A vajazókés hallatán a szemöldököm a magasba szaladt, de még mindig halkan nevettem. Természetesen szándékoztam magammal vinni a kicsikéimet, sosem mozdulok ki itthonról a tőreim nélkül.
- Kedvesem ravaszság terén a szőnyeg alá söpröd azt a nőt a vajazókésével együtt.
Vigyorogtam oldalamon fekve, a szófa karfáján könyökölve, így támasztottam meg fejemet. Pontosan tudtam mennyire utál Hana tartozni, ahogy azt is, hogy nem tűri, ha bárki is parancsolni, utasítani akarja őt atyánkon kívül. Nem ismertem Leanna-t annyira, hogy összehasonlíthassam őt a húgommal ezen a téren, de valahogy a kis vörös inkább tűnik nekem olyannak, aki a kacérságával és női fortélyaival fog meg, mint a ravasz, szövevényes terveivel. Hana viszont képes volt olyan stratégiák felállítására, ami miatt gyűlöltem vele sakkozni. Amikor a sötét nadrágok is elsüllyedtek a kofferban - hogy fért bele ennyi dolog, rejtély volt számomra - elvigyorodtam. Ezek szerint a Doyle birtokon sem tervezte, hogy visszafogott életet fog folytatni az alatt az egy hónap alatt és ennek rendkívül örültem. Unalmas lett volna egyedül felfedezni az ottani környék kocsmáit és szórakozóhelyeit.
- Bár az igaz, hogy a férfiak nyelvén talán jobban ért, mint te. Pontosan ezért féltelek tőle. Aki ivós játékra hív ki engem, az nem egy szokványos kis finom, szűzies úrihölgy.
Valamiért mosolyom az emlékre csak még inkább kiszélesedik és megmagyarázhatatlan türelmetlenség kerít hatalmába. Még van egy rendezetlen számlám Leanna-val és bár nem tudtam, hogyan büntessem meg a kis csitrit, amiért kijátszott engem, az ezen való ötletelés kedvemre való volt.
- Fél óra múlva a főbejárat előtt. - állok fel nagy hévvel és az ajtóból szóltam még vissza vállam felett. - Ja és a költőpénzt itthon ne hagyd. - kacsintottam rá, nekem már nem volt mit elkölteni, ezért bíztam benne, hogy húgom apánk tiltása ellenére megszán majd. Választ se várva hagytam magára, hogy megtegyem azt a pár métert, ami a szobánk között volt és én is bevágjak pár ruhát saját utazótáskámba. A fegyverek kiválogátásával több időt töltöttem el, aztán vissza se nézve hagytam el a szobám, kezemben a táskámmal. A főbejárattól nem messze már láttam is a hintót, mely csak ránk várt, hogy megkezdjük utunkat és uralmunk alá hajtsuk azt a híres Doyle birtokot is.
- Akkor kezdődjék a móka..


2016.03.06. 23:52 Idézet
Helen Lyone

Sosem akartam, hogy Robb szenvedjen. Apánk mindig haragudott rá, veszekedett vele, de én mindig arra törekedtem, hogy a lehető legkevésbé terheljem, pont apánk miatt. Nem akartam, hogy végképp megutálja a saját életét, vagy a családját, ezért amikor csak tehettem, mellé álltam. A szüleimre nem panaszkodhatok, igazán volt 21 gyakorlatilag felhőtlen évem, és csak az utóbbi időben szövődött bele észrevétlenül az életeme a felelősség borzasztó terhe. Amit ki akartam hozni ebből a gondolatból, az az, hogy bármit megadtam volna érte, hogy a bátyám olyan életet éhessen, amilyet szeretne, nekem pedig a lehető legkevesebb, azaz semmi gonddal ne kelljen terhelnem. Ez eddig nagyon jól is sikerült, 21 év alatt nem sok olyan volt. Ha volt is, nem ilyen súlyos, abban biztos voltam. Nem azért vágtam a fejéhez a szavaimat, hogy lelkiismeret furdalást ébresszek benne, hanem mert úgy éreztem, nem bírom el egyedül azt, ami rám vár. És remélem, ezt ő sem tolmácstolta maga felé másképpen, bár ahogy az arcát nézem, nem vagyok benne egészen biztos. Szegény Robb... Drága édestestvérem... Mi lesz veled? Örülök, hogy velem tartasz, de ez nem megoldás a problémáidra. Bárcsak sosem kéne felnőnünk! Bár csak mindig gyermekek maradhatnánk! Jó lenne, nem igaz? 
Hízelgett nekem a törődése, amivel elsmított egy tincset az arcomból, szavaira csak lágyan elmosolyodtam.
- Nagyon örülök neki. Nosztalgikus egy ugyanolyan babát a kezemben tartani, mint akkor. Úgy érzem, a gyermek bennem most is ugyanolyan izgatott, mint amikor az elsőt újonnan kapta. 
Ahogy finoman megpöckölte az állam, felpillantottam rá, de küldtem mellé egy "ezt miért kaptam?" pillantást is, aztán kuncogtam egy sort én is. Őszintén örültem, hogy velem tart, így erősebbnek éreztem magam, és úgy hatott, mintha három hegyet is elmozdítanánk mi ketten, azonban abban biztos voltam, hogy ennek még lesz visszhangja. Mind James Doyle, mint Walter Lyone felől. Második megfontolásra nem voltam benne, hogy ez a jó megoldás, mindenesetre az én szememben az volt, még ha ezzel mindenki másnak, Robb-nak is rosszat teszek. Istenem, de önző lettem! De ha egyszer rettegtem attól, ami rám vár! Az is sokat számított volna, ha a bátyám csak az első nap van velem, és amint én is érzem, hogy nincs mitől tartanom, és ő is megbizonyosodik erről, hazamegy, vagy ahová szeretne (tudtam, hogy nélkülem nem szívesen van itthon). Aztán arra gondoltam, hogy én is ott leszek vele, kordában tarthatom, ha valami etikátlan dolgot tenne. A tervem tökéletes volt! Az invitálásra elindultam a szobám felé, és be is léptem vele, míg beszélt hozzam. A saját mosdókagylómhoz léptem - hófehér porcelán kézzel festve aranyszín cirádákkal, szerettem - hogy megmossam könnyeimtől sós arcomat, csak előbb még letettem Charlotte babát az ágyamra a díszpárnáimnak döntve.
- Hát az egyszer szent. De azért csak óvatosan vele. Most az ő területünkön leszünk, és hazai pályán minden katona erősebb. - Szavaira csak nevetgéltem - Tőle nem kell féltened. Férfiakkal is elég elővigyázatos vagyok, egy nő nem fog elcsábítani. - Mire végiggondolhattam volna ezt a kétértelmű mondatot, már ki is mondtam. - Mármint... ! - Kezdtem volna magyarázkodsba, arcom piros színekben kezdett el játszani a zavartól. - Én is tartok kicsit tőle. Nem tudom, mitől félek, ha róla van szó, mert kétlem, hogy vajazókéssel támadna rám. Valahogy úgy érzem, hatalma van olyan dolgok felett, amik felett nekem nincs, és behálóz a szavaival, a ravasz kis taktikáival. Tudod, hogy én még apánál is jobban utálok tartozni valakinek! Mi több, valaki alá tartozni.
Levettem a szerkény tetejéről a kofferomat, az ágyra téve felnyitottam a díszes csattokat, és felnyitottam a tetejét, majd a szekrényemhez léptem, és kiválogattam fodros ingeket, színes fűzőket, kézzel varrt, hétköznapi és báli ruháhat, sötét nadrágokat (erről csak Robb tudott), harisnyákat, kalapokat, és egyéb rongyokat, amiket el akartam magammal vinni a Doyle-birtokra. Betettem mindezt a kofferba, aztán az öltözőasztalhoz léptem, hogy egy necessaire szerű csomagot is összeállítsak magamnak a legszükségesebb arcfestékeimből, fésűmből, ékszereimből. Ezt is betettem a kofferba, aztán azon kezdtem el gondolkozni, mire lehet még szükségem, míg Robb-ra esett a pillantásom. 

Necessaire [megnézem]


2016.03.06. 15:10 Idézet

- Félek, Robb... ! Én még nem állok készen erre... ! Gyerekeket kell majd szülnöm neki? Mi lesz akkor a gyerekkorunkkal? Veled? Úgy érzem, kifordul a talaj a lábam alól, megbolygatták a világomat, zuhanok, és nem tudom, hová kapaszkodjak!
Szemeim elnyílnak szavai hallatán, de karjaim csak erősebben fonódnak remegő teste köré, és kezeimmel is megmarkolom őt államat feje búbjára téve, csak hogy ne láthassa azt a vérengző arckifejezést, amit eme szavak hallatán magamra öltöttem teljesen akaratlan. Belegondolni, hogy az ÉN kishúgom egy férfival háljon elképzelhetetlen módon dühített, de tudtam, hogy csak azért, mert Hana maga is ennyire rettegett ettől a dologtól. Mégis egy tehetetlen fájdalom suhant végig arcomon egy keserű félmosolyként és az ég felé emeltem tekintetem. "Ha jobb férfi lennék, nem kételkedne, csak egyszerűen RÁM támaszkodna." De a szavai, hogy nem tudja hová is kapaszkodjon, felértek egy tökönrúgással, mégis némán szenvedve hallgattam végig hüppögését.
- ... Bármikor boldogan. A fivérem vagy, sokkal többet is feláldoznék azért, hogy olyannak lássalak, amilyennek szeretlek...
Na most már az arcom is eltorzul, mintha tényleg egy lábbal találkozott volna legbecsesebb férfiúi szervem. "Feláldozza.. értem.." Sosem akartam, hogy a saját húgom bármit is feláldozzon értem, vagy bárkiért. Azt akartam, hogy ő is ugyan olyan szabadon élhessen, ahogyan én, és most mégis kiderül, hogy eddig egy csomó mindent feláldozott?? Olyan bősz düh fogott el, hogy ha lehetséges lett volna saját magam rúgtam volna tökön. Ehelyett inkább csak a tőlem telhető legtörődőbb mozdulattal letöröltem orcájáról a könnyeket, de képtelen voltam a szemébe nézni, mert még mindig úgy éreztem mindezek ellenére is, hogy legszívesebben kivetném magam azon az ablakon és meg sem állnék a következő városban található kocsmáig, hogy taccs részegre igyam magam. Szivacsos aggyal nehéz volt gondolkodni, ezért is vágytam most annyire ez után az állapot után. Erre elhúztam a szám. "Na talán pontosan ezért nem érzi Hana, hogy rám támaszkodhatna.." Amikor még köszönetet is mond, ez volt az utolsó kegyelemdöfés úgy érzem. Vállaim megroggyannak a láthatatlan teher alatt, de igyekszek egy félmosollyal felelni. "Nem kellene semmit sem megköszönnie.." De nem mondom ki, le akarom zárni ezt a beszélgetést minnél előbb. Cirógató ujjaimmal, amikkel a forró könnyeket maszatoltam el arcán, most füle mögé simítok egy tincset, jobb tenyerem csípőjére téve.
- Azért örülök, hogy ilyen ... kirobbanó hatást értem el az ajándékkal.
Mosolyom nem teljesen boldog, de a szívem mélyén érzem, hogy jobb ez így, hogy Hana kifakadt. Akármennyire is nyomaszt most ez az egész, azt nem tudtam volna elviselni, ha tovább cipeli mindezt egyedül. Játékosan megpöcköltem az állát, hogy felnézzen rám és rákacsintottam.
- Jól fogunk szórakozni, majd meglátod. Kíváncsi vagyok úgyis annak a ficsúrnak a birtokára. Lefogadom, hogy egy nap alatt átrendezem az egészet az ízlésem szerint.
Nevetek fel röviden és csípőjét karolva fordítom meg magam mellé húzva, és elindulok vele a szobája felé. Biztosan nem örülne neki, ha valaki ilyen állapotban látná meg őt, legalábbis legjobb tudomásom szerint a nők rettegnek attól, hogy ilyen gyengének mutatkozzanak bárki előtt is. Mármint az igazi nők. A többi meg direkt fegyverként használja a könnyeket, brr kiráz tőlük a hideg. Ravasz némberek.
- Meg, ami azt illeti Leanna-val is akad elszámolni valóm. Egyáltalán nem olyan, mint a korabeli nemes hölgyek.
Jegyzem meg bekísérve őt a szobájába és csak ott engedem el, hogy becsukhassam magunk mögött az ajtót és én magam észre sem veszem, de járkálni kezdek.
- Talán tőle jobban féltelek, mint James-től! Még a végén belevisz mindenféle rosszba. Azt pedig mint tudjuk, csak nekem szabad.
Egy részem úgy érezte Hana és az a démoni vörös nagyon is jól kijönnének egymással, de másik felem, az a bizonyos báty, tartott tőle, hogy Hana-t is ivós játékon kapja vadidegen férfiakkal. Persze, ha én magam is jelen vagyok, mint aktív résztvevője a szórakozásnak, akkor semmi kifogásom sem volt ellene.


2016.03.02. 21:14 Idézet
Helen Lyone

Néma volt az egész folyosó, de talán az egész szárny is. A madarak sem daloltak odakint, a visszhangos helyiséget egyedül az én sírástól nyöszörgő, szipogó hangom töltötte meg. Robb a bátyám, keményebb érzelmi és fizikális neveltetést kaptam általa, mint a korombeli hölgyek nagy része, így bár én magam hölgy voltam, nem gyakran láthatott engem sírni olyasmi miatt, ami a szívemet nyomja - de legfőképp nem olyan ügy miatt, amivel tudom, hogy az ő szívét is megszorongatom. Megijedtem. Tudtam, ha elhagyom a sasfészket, elszakadok a bátyámtól, és mire visszatérek, legjobb (vagy legrosszabb?) esetben is ara leszek. Tudtam, hogy ez egyet jelentett a gyermekkor végével, úgy éreztem, kegyetlenül beletaszítottak a felnőttkorba, és most, hogy a küszöbén álltam, egyszerűen bepánikoltam. Jó lenne eltanulni Robb-tól egy kevéske menekülőösztönt, nem is sejti, hogy ha nem szorítana úgy, már rég hét határon túl lennék! Aztán persze eszembe jutna, hogy magára hagytam az én gyermekkorban ragadt bátyámat a hideg felnőttek világában, és visszafordulnék. Mindenesetre semmi sem esett most jobban, mint Robb erős és meleg karjaiban elbújni, és egy kicsit kiengedni azt, ami a szívem nyomja. Hosszú percek teltek el így, hogy csak egyre fúrtam az arcom szegény ingjébe, amit mostanra bizonnyal eláztattam, mikor felfigyeltem a kérdésére. Ez arra ösztönzött, hogy egy kicsit összeszedjem magam.
- Félek, Robb... ! Én még nem állok készen erre... ! Gyerekeket kell majd szülnöm neki? Mi lesz akkor a gyerekkorunkkal? Veled? Úgy érzem, kifordul a talaj a lábam alól, megbolygatták a világomat, zuhanok, és nem tudom, hová kapaszkodjak! 
Természetesen nem James Doyle személyével, mint olyannal volt bajom, és habár a gyermekáldás gondolatától engem is kirázott a hideg, Robb-nak akárt máshogy is lejöhetnek a szavaim. Féltem elszakadni a megszokottól, az ismerttől, azoktól, akik tudom, hogy szeretnek. Mi lesz, ha nem tetszem nekik? És ha utálni fognak? Lady Leanna is biztos mindenfélét fog majd rólam pletykálni. Nem akartam, rémített az egész! Robb érezhette, ahogy megricógatta a tincseimet, hogy bár a sírógörcsöm némileg elapadt, még mindig reszkettem egy kicsit. Örültem annak, amit mond, és az is jól esett, hogy gondolt rám (legsötétebb óráinkban néha kétségbe vontam ám), de úgy sejtem, nem ugyanazt értjük a szavai alatt. Tétován biccentettem.
- Köszönöm, hogy elkísérsz... Tudom, hogy nem szívesen teszed, de szükségem van a támogatásodra... - Ami pedig a következő mondatát illette, alaposan megfontoltam, mit is feleljek rá - Bármikor boldogan. A fivérem vagy, sokkal többet is feláldoznék azért, hogy olyannak lássalak, amilyennek szeretlek...
Az arcom még nem száradt meg rendesen, egy-egy könnycsepp a szempilláimról még aláhullott, amikor megérintettem az arcát, hogy lágyan, testvérien megcirógassam. Annyira szerettem, és tiszteltem benne, hogy még ilyenkor is minden erejével megpróbál megvigasztalni, felvidítani, hogy nem tudtam, csak gyengén mosolyogni a szavaira. Féltékenyen magamhoz öleltem a korábban kapott porcelán babát.
- Próbáld csak meg.
Ha nem segít benne, akkor magam törlöm szárazra az arcom, ha pedig mégis, akkor csak az egyik oldalt, a másikat rábízom. Szipogós hangom nem szűnt meg, a szempilláim még mindig nedvesek voltak, de határozottan úgy éreztem, jót tett, hogy kimondtam, ami a szívemet nyomta, még ha ezzel most a terhek egy részét akaratlanul át is raktam a bátyám vállára. Láttam, ahogy neki is ráncok gyűltek az arcára, akárcsak apának - hiába, az alma nem esik messze a fájától. Hiába tagadnák le egymást, úgysem tudják.
- Köszönöm, Robb. Mindent.  


2016.03.02. 16:50 Idézet

Elhúztam a szám szavai hallatán. Nem mondanám, hogy apámat hallom benne, Hana mindig is ilyen volt. Jobban érdekelte a család híre, mint engem. Ebben talán nem voltunk olyan egyformák, de azt hiszem ez az én hibám volt. Kétségkívül, ha hagyom, hogy az a felelősség, teher és elvárás az én vállamra nehezedjen ő sem beszélne most így velem, mert nem lenne miről. Apám ráncai érdekeltek a legkevésbé. Még jó, hogy máshogy viselkedik most, mint szokott elvégre a felesége, az anyánk halálos beteg.. azt hiszem be is húznék neki egyet, ha nem látnám rajta, hogy megviseli őt. De anyám iránti szeretetében sosem kételkedtem. Egyéb iránt pedig teljesen tisztában vagyok vele, hogy egyre csak dühíti őt a jelenlétem, viselkedésem, de a mai szavaival végleg a tudtomra adta, hogy lemondott rólam. Hana viszont hiszi, hogy képes lennék valamilyen megoldásra, és ez azt hiszem jólesett. Nem éreztem a terhet, amit akkor szokásom, ha bárminemű felelősséget akarnak a nyakamba sózni, ez most inkább sértet büszkeségemet pátyolgatta kicsit. Most már azért sem vagyok dühös, amiért felhozta apánk előtt, hogy én is tartsak vele, mert megértem őt, és én sem akarom ennyire magára hagyni. Épp ezért is mondtam az imént azt amit, de arra végképp nem számítottam, hogy Hana elsírja magát. Teljesen értetlen álltam a könnyei előtt ledermedve, bambán bámulva rá.
- Hana.. na.. most miért sírsz?
Nyögtem ki, de karjaim egyből mozdultak, hogy köré zárjam, amint elém lépett. Szorosan öleltem, de még mindig magam elé bámultam és szipogását hallgatva, csak még ostobábban éreztem magam. A mellkasom szúrni kezdett és a torkomban gombóc nőtt. Gyűlöltem, ha sír, ráadásul most miattam, és foggalmam sem volt mit tettem! Kivételesen más nők pityergése is megérintett, sosem tudtam, hogy kezeljem ezeket a helyzeteket. Tétován fejére tettem nagy tenyerem és megsimítottam a haját.
- Elmegyek veled, hisz az imént mondtam. ... Sajnálom, hogy miattam ennyi terhet veszel magadra.
Jegyeztem meg halkan, hangsúlyomból is csepegett az, mennyire is szánalmasnak tartom magam jelenleg. Sosem lett volna szabad hagynom, hogy ez az egész idáig fajuljon, miért nem vettem észre előbb? Még mindig írtózom tőle, hogy átvegyem apánktól a feladatokat, a magam életét akarom élni, de így viszont Hana kis, törékeny vállait nyomja a család nevének terhe. Nem szokásom ennyire érzelgősködni, vagy ne adj isten bocsánatot kérni bármi miatt is, most viszont síró húgomat ölelve nem voltam képes olyan tapló macsó dumát levágni, mint amilyen szokásom lett volna egyébként.
- Ha gondolod összetörhetem, ha attól jobban érzed magad.
Húztam el a szám valamiféle mosoly gyanánt, remélve, hogy végre felszáríthatom a könnyeit. Talán mégsem volt olyan jó ötlet ez az ajándék, s rá kellett jönnöm, lehet, hogy mindenkinél jobban ismerem a női nemet, de a húgom érzelmei továbbra is homályosak maradnak előttem, amíg világ a világ. Vagy az is lehet, hogy egyszerűen most jön ki rajta minden, amit apánk szavai okoztak a szívében és nem is az én ajándékom a hibás. Igen, ez a magyarázat már jobban tetszett. Ha nem csak magammal foglalkozom nyílvánvaló is, hogy Hana számára is mennyire megrendítő lehetett ez az egész, hiszen lényegében kényszerházasságra van ítélve azzal a szemét James-el és csak formalitásból kap egy hónapot. Más kérő úgysem versenyezhet a Doyle-okkal szemben ebben a városban. Hirtelen dühíteni kezdett ez az egész, hogy az a pöcs ennyire befolyásos, pedig mégcsak nem is annyival idősebb nálam. Ezzel szemben én mit tudok felmutatni? Egy utcai bandát, ennyi, amim van és eddig úgy éreztem ez bőven elég, de most... "Ha nagyobb befolyásom lenne, megvédhetném Hana-t?" Ezzel a gondolattal pillantottam le rá haját simogatva..


2016.02.27. 11:13 Idézet
Helen Lyone

Miután eljöttem anyánktól, a saját szobámba indultam, hogy egy kicsit összeszedhessem a gondolataimat. Nehéznek éreztem, nem csak a szívem, de vele együtt minden tagomat. Arra gondoltam, nem leszek olyan messze, már ha a távolságra gondolok, mégis, próbatételként élt a szívemben az elkövetkezendő három hónap. Tulajdonképpen az én kezembe került most az egész Lyone-család sorsa, hogy Robert ismét kifejezte kívülállását. Nem hibáztatom érte, hisz nem azért tette, hogy nekem több vagy nehezebb dolgom legyen. Vajon apánknak igaza volt? Ha én beszélek vele, hallgatni fog rám? Meg kellett próbálnom. Ez járt a fejemben, amikor az ajtómhoz léptem, hogy megpróbáljam felkutatni a bátyámat, akinek reggel óta egyik szolgáló sem látta nyomát. Meglepődtem, ahogy kis híján összeütköztünk, sebesen vissza is léptem egyet.
- Robb! Épp téged indultalak megkeresni.
Most, hogy előttem állt, hirtelen nem tudtam, mit mondjak. Én tudtam a legjobban, mennyire mániákusan menekül az őt illető felelősségek elől, ha én kérném, hogy szálljon kicsit magába, az felérne egy árulással. Ezt pedig semmiképp sem akartam. Egyszerre örültem és szomorodtam el, amiért előbb szólalt meg, mint én. Örültem, hogy nem kell a gondolataimról beszélnem, és szomorú lettem, amiért előkerült a téma. Nehezet sóhajtottam.
- A nevünk bajban van, Robert. A családunk bajban van. Ha egy mód van rá, hogy megmentsem mindannyiunkat, és ez az egy út a Doyle-birtokra vezet, kész vagyok megtenni.
Reméltem, hogy szavaim vele is megértetik, amit sugározni próbáltam. Család és hagyomány mindenek előtt. Elmerengtem.
- Neked is meg kell találnod az utadat. Biztos vagyok benne, hogy kitalálnál valamit, hogy a kecske is jóllakjon, de a káposzta is megmaradjon. Nem akarom, hogy apát halld a szavaimban, de olyan ráncok ülnek az arcán, amiket azelőtt sosem láttam. Valami nyomasztja, és bennünk látja a megoldást. Mégis csak a vérei vagyunk. 
Eszembe jutott még valami.
- Ne haragudj, amiért beajánlottalak a nevedben a Doyle-birtokra. Tudom, hogy nem szívleled őket, én csak megijedtem, hogy egyedül maradok, és--- Mi van a hátad mögött?
Vontam fel hirtelen az egyik szemöldököm, és oldalra kidőlve próbáltam meglesni, mit rejteget olyan bőszen. Kissé gyanakvón figyeltem a szavaira, mielőtt előhúzta a dobozt. Nem igazán értettem, míg elő nem húzta a dobozt. Még mindig gyanúval a szívemben vettem át, és bontottam ki a súlyos dobozt, ám ahogy előkerült alóla a minőségi, kézzel varrt bársony és csipke ruhácska, a festett porcelán, és a gyűrűgöndör, szőke haj, elnyíltak a szemeim.
- Charlotte!
Kiáltottam fel meglepve, a babát pedig elölről-hátulról megnézegettem. Boldogan a bátyámra mosolyogtam, hogy megköszönjem neki, de helyette csak azt hallottam, ahogy a szívem nagy reccsenéssel kettétörik. Eleredtek a könnyeim. Hirtelen megértettem, miért vette a babát. Megértettem, hogy ez búcsúajándék, én pedig képtelen voltam elviselni a tudatot, hogy itthagyom ezt a bohókás, mindig vidám kisfiút, hogy a felnőttek megmérgezzék. Charlotte-ot gondosan magamhoz ölelve léptem közelebb Robb-hoz, homlokom a vállának döntöttem, és csak halkan szipogtam.


2016.02.25. 19:21 Idézet

Ami az utamba került, az mind a földön végezte, még akkor is, ha bőségesen elfértem volna levertem azt, ami a kezem ügyébe került. Nem kegyelmeztem se növénynek, se igen értékes szobroknak, álványon pihengető ezer éves családi örökségeknek. Minden ripityára tört a nyomomban, de a bennem dülő érzések valahogy mégsem akartak távozni. Csak az a rohadt baba járt a fejemben, amit Helen volt olya kedves a fejemhez vágni, pedig már kurvra jól el is felejtettem. Ifjú voltam és bohó, nem kevésbé, mint most, de tény, hogy gyerekkoromban imádtam heccelni a húgom, mivel csak mi voltunk egymásnak, nem igen érintkezhettünk a külvilággal. Főleg azután, hogy engem is házioktatásra kényszerítettek.. Mint minden kölök, én is csínytevések egész garmadáját követtem el, csak hogy egy csepnyi figyelmet is kapjak, de akkor Hana könnyei egészen megrendítettek. Nem szerettem, ha sírt, de akkor egyenesen miattam, mert én ríkattam meg. Hirtelen éles fordulatot vettem, de karom átemeltem a hatókörömbe eső vázán ezzel mint egy megkegyelmezve neki és kifordultam a legelső nyitott ablakon. Keményen értem földet az első emeletről, de egyből fejemre csaptam zsebemből sapkámat és útnak indultam a városba. Kivételesen nem a Szomjas Ököl volt az úticél, a hajnalig tartó tivornya miatt még úgysem találnék ott senkit. A különféle mulató- és szórakozóhelyeken kívül is ismertem Bromley teljes felhozatalát, hiszen itt töltöttem az egész kamaszkorom, így nem tartott sokáig, hogy elérjek az egyik nevesebb játékboltba.
Másfél óra múltán értem vissza a sasfészekbe, bár szívem eléggé elhúzott onnan, de semmi pénzért nem hagynám ennyire magára Hana-t. Ezúttal az ajtókat használtam, illetve hazafelé is gyalogláb közlekedtem, ezért is tartott tovább utam. Bár ragyogóan tűzött le ránk a nap, semmi melegséget nem éreztem. Hónom alatt szorongattam az igen méretes dízdobozt, melyen minden egyes léptemnél meglibbent a vörös kis szalag, ami egy csodás masni képében tetszelgett a doboz tetején. Igyekeztem nem összenyomni. Nagy koncentrálásom közepette fel se tűnt, hogy pusztításom nyomai egytől egyig el lettek tüntetve. Nagy hévvel fordultam be egy sarkon húgom szobája felé, de még épp visszaléptem, hogy ne ütközzek egyenesen ő belé.
- Hana.
Nyögtem ki meglepetten és egyből hátam mögé kotortam hónom alól a dobozt. Még mindig elég sápadtnak tűnt, így elgondolkodtam vajon miket beszélt még apánkkal, de inkább nem kérdeztem rá. Biztos voltam benne, hogy ha olyan, úgyis megosztja velem.
- Szóval akkor elmész a Doyle birtokra?
Húztam el a szám flegma vigyorként, de inkább hatott egy fintornak. Nem akartam, hogy odamenjen. Ez azt jelenti, hogy teljesen magamra maradok ebben a hullaházban, amit persze nem fogok megtenni. Ha Hana megy, én is, csak épp majd nem a Doyle-éknál fogok aludni. Még csak az kellett, hogy ott vendégeskedve be kelljen tartanom a szabályaikat. Viszont az is holt biztos volt, hogy nélküle nincs maradásom a Lyone rezidencián sem.
- Tudod, hogy semmi kedvem hozzá, de .. nem hagylak teljesen magadra, sosem tenném.
Mormogtam előhúzva hátam mögül a díszdobozt, mely már-már sziporkázott, olyan csodálatosan hibátlanul volt felöltöztetve. Hát még ha kinyitja majd Hana! A porcelán baba, mely benne fekszik pontos mása annak, mely gyerekkori emlékezetemben él régi játékáról. Egy csibészes félmosollyal nyújtottam oda neki és izgatottan vártam, hogy kibontsa.


2016.02.25. 17:57 Idézet
Helen Lyone

Való igaz, nem sejtettem teljes egészében, mi áll apám sürgetése mögött. Azt hittem, attól fél, hogy nem fogja látni az unokáit, vagy nem tudja biztonságban a vagyonát. Tudtam, hogy már igazán ő sem fiatal, bár a tekintélye nőttön nőtt, főleg ahogy új vállalkozásokat vásárolt és virágoztatott fel. Szavaira keserűen elmosolyodik.
- Miről beszélsz? Mindig Lyone leszek.
Még ha tényleg el is veszem James Doyle-t, és a házasság napjától Helen Doyle leszek, a vérem akkor is Lyone. Egy pillanatra eszembe jutott, hogy azelőtt anya sem Lyone volt, ő is úgy kapta ezt a nevet. Lehet, hogy el kellene vele beszélgetnem a témában, mielőtt elmegyek, és késő lehet. Belesajdult a szívem, ha arra gondoltam, bármi történhet vele ebben az egy hónapban, akár itt is hagyhat bennünket, nekem pedig egy másik városban udvarolnak. Bele sem mertem gondolni, Robert hogy össze fog omlani, ha egyszer elérkezik ez a nap. Apám szavai egyből mosolyt csaltak az arcomra.
- Köszönöm, atyám. Te pedig mindig az édesapám maradsz.
Szinte meglepett, mennyire jól szót értünk. természetesen sosem voltak nagyobb vitáink, mint neki és Robb-nak, de valahogy most olyan szentimentális lett. Biztos neki is nehéz ez a döntés, hisz a gyermekeiről van szó, a felesége pedig itthagyni készül. Én is szentimentálissá váltam volna. Szavaira, hogy Robert-nek fel kell nőnie, nem feleltem. Azon gondolkoztam, hogy én magam nem örülnék neki, ha így tenne, mert az bennem is megölné a gyereket, de tudtam, hogy apámnak igaza van. Gondoltaim elterelődtek Robert meggyőzésének hogyanja irányába. Kezébe csúsztattam meleg, törékeny kézfejemet, és felálltam a karosszékből. Jól estek nekem a szavai, hogy anyához hasonlított, akire igencsak felnéztem. nem tudtam nemet mondani egy érvekkel alátámasztott kényszerdöntésre, szóval csak egyszerűen beleegyeztem.
- Megteszem, amit tudok. Nem fogok csalódást okozni.
Értettem mindezt a házasságra és Robertre is. Hagytam, hadd cirógasson, mint régen. Ez engem is mosolyra fakasztott. Amikor csókot nyomott sima homlokomra, csak behunytam a szemeimet.
- Beszélek anyával. Úgy érzem, szükségem van egy-két anyai tanácsra. Aztán felkeresem Robertet, és megpróbálom jobb belátásra téríteni. 
Lassan elengedtem a kezét, ha ő is hajlandóságot mutatott rá, majd egyet biccentettem, és magam mögött hagytam az étkezőt. Anyám lakrésze felé lépkedtem, a vörös szőnyeggel borított márványon halkan kopogtak a lépteim. Nagy levegőt vettem, mielőtt bekopogtam hozzá. Felkészítettem magam bármire, amit láthatok, hisz napról napra romlott az állapota. Bentről gyenge, tompa hang invitált be. Lenyomtam az aranyozott kilincset, és beléptem. A helyiségben félhomály derengett, a levegő is kicsit áporodott volt. Az asztalon érintetle reggeli, az ezüst kancsó orrán még tört ki némi gőz. A baldachinnal fedett ágy felé lépkedtem.
- Te vagy az, Hélène?  
Szokása volt bennünket a neveink francia megfelelőin hívni. Bizonyára a lépteimből ismert fel.
- Én vagyok az. 
Az ágyhoz léptem, és leültem a szélére. Kinyújtotta felém hideg, reszkető kezét, én pedig megfogtam a magam meleg és puha kezemmel. Tulajonképpen igen gyászosnak találtam ezt a csendet.
- Azt hallottam édesapádtól, hogy megkérték a kezed.
- Nem egészen, maman. - Használtam én is magabiztosan az édesanyának megfelelő francia szót - Udvarolni szeretnének nekem. El kéne hagynom Bromley-t egy hónapra. Apát, téged, és... Robertet...
Gyengéden megcirógatta az arcomat, én pedig belesimultam kezébe.
- Emlékszem, amikor apád nekem kezdett el udvarolni. Épp, hogy elmúltam 18. Három hónapra ide küldtek, Bromley-ba, egyenesen Birmingham-ből. Életem legszebb három hónapja volt. A következő nyáron meg is esküdtünk. És nem bántam emg semmit... 
Sírásra görbült minden izmom, és megszorongattam a kezét. Tudtam, hogy mennem kell, és őt is itt kell hagynom, és bármi történhet, és egyszerűen nem tudtam volna elviselni, ha ezalatt történt volna vele bármi is. Csak szipogva bólogattam, ő pedig hüvelykujjával megtisztogatta az arcomat. Még egy órát eltöltöttem nála, próbáltam rávenni, hogy valamit megegyen a reggelinek hozott briósból és almából, igyon egy kevés teát, aztán elköszöntem tőle, és az ajtót becsukva magára hagytam. A fának döntött háttal nagyot sóhajtottam. Időztem egy keveset gondolataim tornádójában, majd útnak indultam, hogy megkeressem Robert-et. 


[86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]

 

A karma és az asztrológia kapcsolata    *****    Engedd meg, hogy horoszkópod elkészítésével szabad választásodban segítségedre lehessek. Várlak a csillagjövõ oldalon!!!    *****    &#9835; Vár Téged is az egyetlen magyar nyelvû, megbízható Zara Larssonnal foglalkozó forrás! &#9835; ZL Hungary &#9835; ZL Magyarország &#9835;    *****    WISE-VOGUE | MERT A DIVATBAN IS LEHETSZ BÖLCS! - ÚJ BLOG TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA    *****    Nettó Bruttó Bérkalkulátor 2018    *****    A HUN Tv kezet nyújt, Asztrológiai elõadásom az Élet Magazin mûsorában.    *****    INGYEN letölthetõ OSHO könyvek, ezoterikus olvasmányok, Asztrológia: tanácsadás, oktatás.    *****    ***Munkatársakat keresek kezdetben mellékjövedelemként / Napi 1-2 óra munkával, majd késõbb akár fõállásban is!***    *****    Ingyenes tanácsadás,rendeld meg a tetszésed szerinti elemzést és minden kérdésedre választ adok.Részletek az oldalon!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    Csillagászati ismeretek kézdõk és haladók részére. INGYENES ASZTRO-suli minden tanulni vágyónak!    *****    ** Portálépítés - G-Portál & HTML & CSS & Wordpress segítségek, kódok, sablonok, egyedi scriptek **    *****    ASHLEY TISDALE! Újra megnyitott az oldal! ASHLEY TISDALE! Újra megnyitott az oldal! ASHLEY TISDALE! ASHLEY TISDALE!    *****    CSILLAGKÉPEK - a fokok szimbólumai    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - 6 ÉVE ONLINE - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - 6 ÉVE ONLINE - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG    *****    JENNIFER LAWRENCE MAGYARORSZÁG JENNIFER LAWRENCE MAGYARORSZÁG JENNIFER LAWRENCE MAGYARORSZÁG JENNIFER LAWRENCE    *****    Minimálbér, garantált bérminimum és szakmai minimálbér 2018 évben - 4 és 6 órás részmunkaidõs foglalkoztatás bére!    *****    Minimálbér, garantált bérminimum és szakmai minimálbér 2018 évben - 4 és 6 órás részmunkaidõs foglalkoztatás bére!    *****    WISE-VOGUE | MERT A DIVATBAN IS LEHETSZ BÖLCS! - DIVATBLOG TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA    *****    ANEZKABLOG megnyitotta kapuit, ahol a valódi, õszinte életét, véleményét olvashatjátok el!